Találkozás a művel [antikvár]

A karvezetőnek a kórus a hangszere. Nemcsak játszania kell rajta, de -- ellentétben a hangszerszólistákkal -- magának kell megépíteni. Ő maga javítja, csiszolja. S míg amazok bármikor hangszerükhöz nyúlhatnak, neki csak heti egy-két próba áll rendelkezésére. A régi idők kórus vezetője gyermekkorától kezdve kórusban nőtt fel. Ott magába szívhatta mindazt, ami a mesterséghez tartozott. Kisfiúként énekelte a szopránt, majd ahogy mélyült a hangja, nemcsak a többi szólam kulcsait és hangjegyeit ismerte meg, hanem mindazt, ami a műhelyben zajlott. Ma is ez a legjobb ut. Szerencsés, aki gyerekkorától jó karnagy keze alatt ismerkedhet a mesterség titkaival. Pusztán könyvből mindezt éppúgy nem lehet megtanulni, ahogy táncolni, zongorázni, teniszezni vagy tanítani sem. Mi hát akkor kötetünk célja? Állítsa elénk az elődök kipróbált tapasztalatait. Adjon elméleti alapvetést. A gyakorlati ismereteket rendezze, a bizonytalanságban igazítson helyre, erősítsen a jóban. Hívja föl a figyelmet az előforduló főbb problémákra, s azok megoldását példákkal szemléltesse. Mutassa meg a gyakorlatban bevált utakat. A "Találkozás a művei" azt tárgyalja, mi a teendőnk (és mennyi) a kórussal való találkozás előtt. Ezúton szeretnék meghatottan köszönetet mondani Bárdos tanár urnák, ki immár karvezető nemzedékeknek mestere, a kézirat rendkívül gondos átnézéséért, Írásban és szóban adott megannyi sokrétű észrevételéért, számos értékes tanácsért. Ugyancsak megköszönöm Horváth Rezső társlektori segítségét, továbbá Kovács Gyula tanár úrnak, valamint Dr. Szende Béla és Dobos László kollégáimnak az "Éneklés idegen nyelven" című fejezethez adott útbaigazításaikat.