Vetni kell, és várni aratásig [antikvár]

Múlt év novemberében, a vándorszínészek örökébe lépve, a nemzet ügye iránt elkötelezett színészek, muzsikusok, táncosok énekesek és közéleti emberek egy lelkes csapata vette nyakába az országot, hogy művészetük és beszédük meggyőző erejével a határon túlra szakadt Testvéreik magyar állampolgárságának a megszavazására buzdítsák honfitársaikat. Ebben a csapatban, akkor, külhoni meghívottként, többször is együtt nyílott alkalmam fellépni a Kormorán Együttessel. Nyíregyházán és Kecskeméten, az országos megyejáró körút eme két állomásán lehettem először közeli tanúja magával ragadó, fergeteges muzsikájuknak. "Csillagok ösvényén" érkeztek, és a "Kell még egy szó" honfoglaló indulóval zengték a magyar sors, a szeretet, a közösségi összefogás, a hit és a hazafiság érzelem- és értelemgazdag dalait. Tudjuk, a december 5-i népszavazás adós maradt a várt eredménnyel. Úgy is mondhatnánk: nem voltak elegen azok, akik a Honfoglalás dalával hisznek és lelkesednek. Úgy tűnik, szavunk és énekünk "kiáltó szó" maradt "a pusztában". A szavazók és a távolmaradók tömege süketnek bizonyult a Nemzeti dalra, és a feltámadás leghalványabb reménye nélkül vette magára Trianon keresztjét.