Wagner: Parsifal [antikvár]

Részlet: "A cselekmény I. Világtól elzárt, távoli hegytetőn épült templomban ereklyét őriz egy lovagi közösség: a Grált. Az utolsó vacsora kelyhe volt az egykor, s Jézus vére is ebbe csorgott a keresztről. Csodatevő ereje tartja fönn a lovagok létét, amíg áldásában időről időre részesülnek. A rend királya, Amfortas számára azonban a kehely felmutatásának szertartása - kínzó fájdalommal járó, vezeklő kötelesség. A legtisztábbak, bűntelenek rendjének feje - bűnös. Harcba indult egykor a varázsló Klingsor ellen, aki kastélya bűvös kertjében a szerelmi vágy erejével, csábos szépségű leányok vonzásával térít el arra tévedő Grál-lovagokat a tiszta erény, a hit útjáról. Amfortas, aki a varázst megtörni, leküzdeni indult oda, maga is áldozatul esett a testiség, a nemiség csábításának. Így Klingsor hatalmat nyert rajta, elragadta fegyverét, a Grál szent lándzsáját és megsebezte vele.S ezt a sebet csak ugyanennek a szent lándzsának érintése gyógyíthatja - ha egyszer visszakerül ellensége kezéből a Grál-rend birtokába. Öreg Grál-lovag, Gurnemanz beszéli ezt a régi történetet a rend ifjú apródainak. A szenvedő királyt eközben enyhítő fürdőre vezetik kísérői a közeli tóhoz. Egy titokzatos, feldúlt külsejű, egzaltált szavú nő balzsamot hozott Amfortasnak, messzi földről. Jól ismerik itt Kundryt. Gyakran jár erre, segít, hírt visz és hoz, ha a Grál lovagjai valahol távol harcolnak az igaz ügyért, de rejtélyesen eltűnik olykor, s ezek a baj, a csapások napjai a Grál országában. Távol volt, akkor...: Amfortas elbukásakor is. Gyógyírja most enyhítette a király fájdalmát... Gurnemanz befejezi elbeszélését: Égi hang jósolja Amfortasnak egykor - "A részvét bölcse, a balga szent..." lesz a kiválasztott küldött, aki visszaszerzi a szent lándzsát a bűn kezéből..."