Zenei miniatürök I. [antikvár]

Részlet a könyvből: Valami páratlan bűbája van az első benyomásnak. Emlékszem még arra az időre, mikor gyermekkoromban először hallottam Wagner-töredékeket, az öreg Pasdeloup-nál, a Téli cirkuszban. Ködös, szomorú, sárgás fényű vasárnap délután volt. Már belépéskor ránehezedett az emberre a nyomasztó meleg, a vakító lámpafény, a tömeg zsibongása. A szeme égett, torka fulladozott, egész teste kínszenvedéseket állt ki, szűk helyen összeszorítva, fapadokon, vastag emberfalak között. De már az első hangok hallatára megfeledkezett minderről; valami fájdalmasan gyönyörűséges, zsibbadt állapotba merült. Meglehet, hogy a szenvedés csak növelte a gyönyört. Aki a hegymászás mámorát ismeri, tudja, hogy mily szorosan együttjár ez magával a fáradtsággal, a tűrhetetlen napsütéssel, a lélekzet elakadásával, azokkal a fanyar érzéklésekkel, melyek fölébresztik, ösztökélik az életet, belemélyednek a testbe és eltörölhetetlen precizitással gyúrják szoborrá egy pillanat emlékét. A terem kényelmessége nem növeli az illúziót. Nem lehetetlen az, hogy épen e régi hangversenyek tökéletes kényelmetlenségének köszönhetem, ha oly világosan megőriztem Wagner művével való első találkozásom emlékét.