Zenetörténet [antikvár]

Részlet a könyvből: A ZENE ÉS A TÁRSADALOM A zene fogalma A zene a művészet kategóriájába tartozik. A művészet, így a zeneművészet is a társadalmi tudat olyan formája, amely a társadalmi létet tükrözi vissza, a külső világ megismerésének különleges formája, a világ átalakításának egyik eszköze, az emberek művészi formában kifejezett gondolkodása. A zeneművészet a társadalmi felépítmény része. A zenei gondolkodás, a zenei ábrázolás, tehát a zenei nyelv nem olyan közvetlen, nem annyira közérthető fogalomalkotó, mint a mindennapi életben használatos, mindenki által ismert nyelvé, a beszédé, az irodalomé. A zenei kifejezés inkább érzelmi jellegű, a társadalmi valóságot közvetve, az érzelmek útján tükrözi. A szöveges zenében a szó, a beszéd közvetlen hatása is érvényesül. A szöveges zene, tehát az ének művészi eszközökkel felfokozott beszéd, közvetlenül és közvetve, értelemre és érzelemre hat. A zene társadalmi jellege, a zeneművészet helye és feladata a társadalomban A zene elmélete és gyakorlata, a zene kialakulása és fejlődése a társadalom materiális életföltételeiben, a társadalmi létben, az osztályharcban keresendő. A zene legprimitívebb formájától kezdve a közösségben alakul ki, a társadalom életmegnyilvánulásaihoz, legfontosabb kérdéseihez kapcsolódik. Az igazán értékes zene nem pusztán a társadalmi valóságot fejezi ki, hanem közvetlenül a haladó osztályok törekvéseihez kapcsolódik. Az Ősközösségi társadalomban a zenét közvetlenül maguk a tömegek hozzák létre. Az osztálytársadalmakban az egyének, zeneszerzők által komponált zene is a tömegek által műveit zenére támaszkodik. A haladó szellemű műzene a tömegek Ízlését, igényét fejezi ki, ezek művészi felfokozása, ellenkező esetben a zene formálissá válik. Ez utóbbi a tömegektől elszakadt zene, az un. formalista zene. Tömören fejezi ki ezeket a gondolatokat Glinka, orosz zeneköltő: "A zenét a nép alkotja. Mi, művészek, csak rendszerezzük azt." 1