kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Bach - Zenetörténet II. [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/855/4119855.jpg "Bach - Zenetörténet II. [antikvár]")
Részlet a tartalomból:
"Az a felfrissítő áramlat, mely a renaissance első mozgalmával indúlt meg, rövid idő alatt erőteljes viharrá gyarapodott s kérlelhetetlen ostroma alatt szétmállottak a tudatlan traditió szúette falai.
A felszabadúlt Haladás kiméletlenül világított be a babona és copf kényelmes , de megtévesztést célzó köpenye alá..."
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
6480 Ft
Részletesen erről a termékről
Bővebb ismertető
Részlet a tartalomból:
"Az a felfrissítő áramlat, mely a renaissance első mozgalmával indúlt meg, rövid idő alatt erőteljes viharrá gyarapodott s kérlelhetetlen ostroma alatt szétmállottak a tudatlan traditió szúette falai.
A felszabadúlt Haladás kiméletlenül világított be a babona és copf kényelmes , de megtévesztést célzó köpenye alá..."
Termékadatok
Cím: Zenetörténet II. [antikvár]
Kiadó: Csáthy Ferenc könyvkereskedő
Kötés: Könyvkötői vászonkötés
Méret: 170 mm x 250 mm
Johann Sebastian Bach (Eisenach, 1685. március 21. – Lipcse, 1750. július 28.)
Barokk-kori német zeneszerző, orgonista, hegedűművész, a zeneművészet kiemelkedő egyénisége, a protestáns egyházi zene jeles képviselője.
A 17. század elejéig visszavezethető Bach dinasztia legjelentősebb alakja volt. Eisenachban született, itt tanult meg zenélni, kezdetben apjától, majd árvaságra jutva bátyjától, Johann Christophtól. 1700-ban, a lüneburgi tanulmányai alatt ismerkedett meg behatóan az orgonával, amelynek csakhamar virtuóz ismerője lett. Előbb a weimari zenekarban játszott, majd az arnstadti templom orgonistája lett. 1707-ben Mühlhausenben vállalt orgonistaállást, itt vette el feleségül másod-unokatestvérét, Maria Barbara Bachot.
A következő évben ismét a weimari udvarba került, ezúttal orgonista és kamaramuzsikusi minőségben. 1717-ben elhagyta Weimart és a kötheni herceg szolgálatába állt. Itt írta kamara- és versenyműveinek jelentős részét. Felesége halála után rövidesen ismét megnősült: Anna Magdalena Wilkent vette el. 1723-ban, a zenerajongó kötheni herceg halála után Bach megpályázta és elnyerte a lipcsei Tamás-templom kántori állását. Életének utolsó negyed századában az iskolai és templomi tevékenysége mellett rengeteget komponált és elvállalta a Collegium Musicum igazgatását is. Mindennapjait azonban az anyagi gondok és az iskola vezetésével való gyakori konfliktusok egyaránt megnehezítették. Rohamosan gyengülő látása miatt halála előtt szemműtétet végeztek el rajta, amely nem sikerült és megvakult. A műtét utáni gyógyszerek és kezelések Bach addig egészséges szervezetét is teljesen tönkretették, úgyhogy utána teljes fél évig majdnem állandóan betegeskedett. Halála előtt tíz nappal úgy látszott, mintha látása hirtelen megjavult volna. Néhány órával később azonban szélütés érte (valószínűleg ez volt a második). Ezt hatalmas láz követte, aminek következtében az orvosok közbenjárása ellenére 1750. július 28-án, este negyed kilenc órakor elhunyt.
Hatása a zenekultúrára felmérhetetlen. Művei mély intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők nemzedékeire hatottak. Bach művészetében a barokk hangszeres polifónia fejlődésének csúcspontjára érkezett. E stílus legfontosabb műfaja, a fúga általa nyerte el a legtökéletesebb és legkoncentráltabb kifejezőerejét. Munkássága jó részét a vallásos tárgyú kompozíciók alkotják, amelyek alapja a protestáns korál. Művészete a barokk kor zenei törekvéseinek hatalmas összefoglalása.
Barokk-kori német zeneszerző, orgonista, hegedűművész, a zeneművészet kiemelkedő egyénisége, a protestáns egyházi zene jeles képviselője.
A 17. század elejéig visszavezethető Bach dinasztia legjelentősebb alakja volt. Eisenachban született, itt tanult meg zenélni, kezdetben apjától, majd árvaságra jutva bátyjától, Johann Christophtól. 1700-ban, a lüneburgi tanulmányai alatt ismerkedett meg behatóan az orgonával, amelynek csakhamar virtuóz ismerője lett. Előbb a weimari zenekarban játszott, majd az arnstadti templom orgonistája lett. 1707-ben Mühlhausenben vállalt orgonistaállást, itt vette el feleségül másod-unokatestvérét, Maria Barbara Bachot.
A következő évben ismét a weimari udvarba került, ezúttal orgonista és kamaramuzsikusi minőségben. 1717-ben elhagyta Weimart és a kötheni herceg szolgálatába állt. Itt írta kamara- és versenyműveinek jelentős részét. Felesége halála után rövidesen ismét megnősült: Anna Magdalena Wilkent vette el. 1723-ban, a zenerajongó kötheni herceg halála után Bach megpályázta és elnyerte a lipcsei Tamás-templom kántori állását. Életének utolsó negyed századában az iskolai és templomi tevékenysége mellett rengeteget komponált és elvállalta a Collegium Musicum igazgatását is. Mindennapjait azonban az anyagi gondok és az iskola vezetésével való gyakori konfliktusok egyaránt megnehezítették. Rohamosan gyengülő látása miatt halála előtt szemműtétet végeztek el rajta, amely nem sikerült és megvakult. A műtét utáni gyógyszerek és kezelések Bach addig egészséges szervezetét is teljesen tönkretették, úgyhogy utána teljes fél évig majdnem állandóan betegeskedett. Halála előtt tíz nappal úgy látszott, mintha látása hirtelen megjavult volna. Néhány órával később azonban szélütés érte (valószínűleg ez volt a második). Ezt hatalmas láz követte, aminek következtében az orvosok közbenjárása ellenére 1750. július 28-án, este negyed kilenc órakor elhunyt.
Hatása a zenekultúrára felmérhetetlen. Művei mély intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők nemzedékeire hatottak. Bach művészetében a barokk hangszeres polifónia fejlődésének csúcspontjára érkezett. E stílus legfontosabb műfaja, a fúga általa nyerte el a legtökéletesebb és legkoncentráltabb kifejezőerejét. Munkássága jó részét a vallásos tárgyú kompozíciók alkotják, amelyek alapja a protestáns korál. Művészete a barokk kor zenei törekvéseinek hatalmas összefoglalása.
Wilhelm Richard Wagner (Lipcse, 1813. május 22. – Velence, 1883. február 13.) német zeneszerző, karmester, esztéta.
Bár korán kapcsolatba került a színházi világgal, kezdetben az irodalom jobban érdekelte, mint a zene: gimnazista korában még tragédiákat is írt. Rendszeres zeneoktatásban sohasem részesült, a mesterségbeli felkészültség legfontosabb elemeit – néhány hónap alatt – Theodor Weinligtől, a lipcsei Tamás-templom nagyra tartott karnagyától sajátította el. Beethoven IX. szimfóniájának megismerése volt az a meghatározó zenei élmény, amelynek hatására a muzsikus pálya mellett döntött. 1833-ban karigazgatóként a würzburgi színházhoz került, majd egy évvel később a magdeburgi városi színház karmestere lett. Itt ismerte meg Minna Planert, akivel 1836-ban házasságot kötött. 1837-ben Königsbergben, majd Rigában lett karmester, azután 1839-ben Párizsba menekült hitelezői elől, és ott a legnagyobb nyomorban élt, amíg első sikeres operáját, a Rienzit Drezdában be nem mutatták. Ennek sikere segítette az ottani színház karmester állásához. Részt vett az 1848-as forradalmi megmozdulásban, emiatt menekülnie kellett német földről. Svájcban telepedett le, és ott ismerkedett meg Mathilde Wesendonckkal, egy zürichi üzletember feleségével, aki miatt elvált feleségétől. 1861-ben visszatérhetett hazájába. II. Lajos bajor király Münchenbe hívta, és ettől kezdve rendezett, sőt, fényűző körülmények között az alkotásnak szentelhette idejét. Kicsapongó és költséges életvitele felháborította a münchenieket, ezért 1865-ben távoznia kellett a bajor fővárosból. Svájcban, Luzern közelében telepedett le. Itt, Tribschenben kapcsolta össze sorsát Liszt Ferenc leányával, Cosimával, akiben nemcsak megértő élettársra, hanem eszméinek lelkes támogatójára is talált. Életének utolsó éveiben megvalósult álma, a bayreuthi operaház. Itt mutatták be legismertebb kompozícióját, a Ring-tetralógiát.
A 19. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, a német opera megreformálója volt. Zeneszerzőként operái tették halhatatlanná, bár számos más műfajban is alkotott (színpadi kísérőzenék, zenekari, kamarazenei és kórusművek, dalok, áriák, zongoradarabok, átiratok és hangszerelések). Zenéjének a Gesamtkunstwerk (összművészet: a szöveg, a zene és a színpadi cselekmény elválaszthatatlan egysége), a vezérmotívumok következetes alkalmazása, a végtelen dallam, és a Sprechensang, a deklamáló énekbeszéd a meghatározó jellemzői. Igen jelentős zeneelméleti munkássága is, bár írásainak többsége művészettörténeti, filozófiai, esztétikai jellegű. Ezek általában a német kultúrkört magasztalják, helyenként Arthur de Gobineau, helyenként Schopenhauer és Nietzsche filozófiáját tükrözve, helyenként pedig ezeken túllépő antiszemitizmussal.
Bár korán kapcsolatba került a színházi világgal, kezdetben az irodalom jobban érdekelte, mint a zene: gimnazista korában még tragédiákat is írt. Rendszeres zeneoktatásban sohasem részesült, a mesterségbeli felkészültség legfontosabb elemeit – néhány hónap alatt – Theodor Weinligtől, a lipcsei Tamás-templom nagyra tartott karnagyától sajátította el. Beethoven IX. szimfóniájának megismerése volt az a meghatározó zenei élmény, amelynek hatására a muzsikus pálya mellett döntött. 1833-ban karigazgatóként a würzburgi színházhoz került, majd egy évvel később a magdeburgi városi színház karmestere lett. Itt ismerte meg Minna Planert, akivel 1836-ban házasságot kötött. 1837-ben Königsbergben, majd Rigában lett karmester, azután 1839-ben Párizsba menekült hitelezői elől, és ott a legnagyobb nyomorban élt, amíg első sikeres operáját, a Rienzit Drezdában be nem mutatták. Ennek sikere segítette az ottani színház karmester állásához. Részt vett az 1848-as forradalmi megmozdulásban, emiatt menekülnie kellett német földről. Svájcban telepedett le, és ott ismerkedett meg Mathilde Wesendonckkal, egy zürichi üzletember feleségével, aki miatt elvált feleségétől. 1861-ben visszatérhetett hazájába. II. Lajos bajor király Münchenbe hívta, és ettől kezdve rendezett, sőt, fényűző körülmények között az alkotásnak szentelhette idejét. Kicsapongó és költséges életvitele felháborította a münchenieket, ezért 1865-ben távoznia kellett a bajor fővárosból. Svájcban, Luzern közelében telepedett le. Itt, Tribschenben kapcsolta össze sorsát Liszt Ferenc leányával, Cosimával, akiben nemcsak megértő élettársra, hanem eszméinek lelkes támogatójára is talált. Életének utolsó éveiben megvalósult álma, a bayreuthi operaház. Itt mutatták be legismertebb kompozícióját, a Ring-tetralógiát.
A 19. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, a német opera megreformálója volt. Zeneszerzőként operái tették halhatatlanná, bár számos más műfajban is alkotott (színpadi kísérőzenék, zenekari, kamarazenei és kórusművek, dalok, áriák, zongoradarabok, átiratok és hangszerelések). Zenéjének a Gesamtkunstwerk (összművészet: a szöveg, a zene és a színpadi cselekmény elválaszthatatlan egysége), a vezérmotívumok következetes alkalmazása, a végtelen dallam, és a Sprechensang, a deklamáló énekbeszéd a meghatározó jellemzői. Igen jelentős zeneelméleti munkássága is, bár írásainak többsége művészettörténeti, filozófiai, esztétikai jellegű. Ezek általában a német kultúrkört magasztalják, helyenként Arthur de Gobineau, helyenként Schopenhauer és Nietzsche filozófiáját tükrözve, helyenként pedig ezeken túllépő antiszemitizmussal.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............