Zongoristák kézikönyve [antikvár]

Hangversenyeim után rendszerint fiatal, törekvő zongorista növendékek keresnek fel a művészszobában. Általában azzal a kérdéssel kezdik, hogy hány órát gyakorolok naponta. Egyesek az iránt érdeklődnek, hogy hány éves koromban kezdtem játszani, mások, hogy kinél tanultam. Ismét mások azt szeretnék tudni, ki a kedvenc zeneszerzőm vagy mely darabokat szeretem legjobban. Abban a reményben teszik fel ezt a néhány kérdést, hogy a válasz hasznukra lehet további tanulmányaik során. A dolog, sajnos, nem ilyen egyszerű. A zongorajáték bonyolult kérdéseinek tisztázásához sokkal több kell, mint amit egy hangverseny utáni rövid beszélgetés nyújthat. A komolyan dolgozó növendékek ezzel persze tisztában is vannak, és tudják, hogy hosszú éveket kell áldozniuk annak érdekében, hogy választott hivatásukban tökéletesítsék magukat. Nem szándékozik ez a könyv azzal hivalkodni, hogy megmutatja a tökéletes zongorajátékhoz vezető leggyorsabb utat. E sorok írója, aki nyolcéves korában lépett először hangversenydobogóra, harminckilenc éves fejjel is szentül meg van arról győződve, hogy az utat nem lehet lerövidíteni; hogy az egyetlen válasz: a komoly, lelkiismeretes munka, az állandó, fáradhatatlan foglalkozás a hangszerrel.