Zsolozsma és népénekek ökumenikus istentiszteletekre I. [antikvár]

Felfogásunk szerint az ökumenikus énekanyag forrása nem a szétágazódott felekezetek külön hagyománya, hanem a közös örökség. Ebből pedig legfontosabb a Bibliából magából merített istentiszteleti ének, az, mely igazában nem is zene, hanem maguknak a szent szavaknak kimondása, úgy, ahogy ezt - a nagy világvallásokkal egyező zenei nyelven - első századaitól kezdve gyakorolta az Egyház. ez a recitáló énekmód honos volt a keleti egyházban, a latin egyház sokféle (római, milánói és egyéb) liturgiacsaládjában, módosítva tovább élt reformáció egyházaiban is. Tiszteletreméltó emlékeit őrzik a magyar egyházzenei dokumentumok: mind a latin kóruskönyvek, mind pedig a protestáns "graduálkönyvek". Ezért első helyen egy mai viszonyokra alkalmazott, általános jellegű (tehát megfelelő himnusz alkalmazásával bármikor használható) zsoltáros istentiszteletet közlünk, felhasználva benne a katolikus, evangélikus és református egyház hagyományos anyagait. A zsolozsma bevezető tételét Huszár Gál énekeskönyvéből (1560) vettük. A zsoltárantifónák és a szentírási igét követő responzórium a középkori magyarországi latin források és az anyanyelvű graduálok közös anyagából valók. A himnuszt egy régi gregorián dallamnak a német luteránus gyakorlatban népénekké vált formájában adjuk az evangélikus énekeskönyv szerint. A Magnificat dallamát a református Öreg Graduálból (1636), az antifónát a máig élő erdélyi néphagyományból merítettük.