A beregdaróci emberek élete a századfordulón [antikvár]

Igazán megelégedett és boldog csak az az ember lehet, aki tehetségének és körülményeinek együttes lehetőségéből a legjobb eredményt éri el munkájában. Ilyennek tartom a könyv szerzőjét, Papp Zoltán Sándort, annak ellenére, hogy fiatalságának legszebb éveiben mind a két szeme világát elvesztette. Az ilyen kegyetlen csapás a legtöbb embert megtöri, tönkreteszi. A koldus sorsot könyvelték el számára annak a falunak lakói, ahol élete nagy részét töltötte. Nem így történt. Ennek okát részben benne, részben a körülötte alakuló új társadalomban kereshetjük. Vegyük hát sorjába a munka keletkezésének történetét. Beregdaróc kisközség a Tiszaháton, a szovjet határ tövében. E tájon pihentek meg legelébb a honfoglaló magyarok, s a falu nevéből következtetve, királyi vadászok tanyája lehetett a középkorban. Esze Tamás talpasainak egy részét innen verbuválta Rákóczi Ferenc igaz ügyének támogatására. 1848-49-ben ugyancsak a szabadság zászlajára esküdtek, el is vitték a férfilakosságot a cári hadak Kijevig, ahonnan csak egy fél év múlva kerültek elő. A kis falu lakóinak többsége a földesurak, jómódú parasztok földjén cselédként, napszámosként tengődött.