A magyarság őstörténete [antikvár]

A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter-Tudományegyetem Bölcsészeti Karának Magyarságtudományi Intézete és a Franklin-Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda által 1943-ban kiadott könyv reprintje. // Készséggel teszek eleget az Akadémiai Kiadó megtisztelő felkérésének, hogy újabb előszóval, tájékoztatóval bocsássam útjára e régi könyv reprint kiadását. Annak idején a három könyvnap alatt háromszor annyi példányban fogyott el e mű, mint amennyiben akkoriban az átlag magyar könyv egy év alatt elkelt. A ritka könyvsikernek sajátos oka volt. 1943-at írtunk, pusztulásba rohant az ország. Az olvasók valahogy reményt, vigaszt próbáltak kiolvasni e küzdelmes sorsunk kezdeteit felidéző munka lapjairól. Negyven esztendő nagy idő a tudomány történetében, régi eredmények módosulnak, nem egy korábbi uralkodó nézet elavult. A magyar őstörténet kutatására ez fokozottabb mértékben érvényes. A réginél, korábbinál hatékonyabb módszer újabb megtámadhatatlan eredményeket ígért. Régebben elhanyagolt vagy éppen figyelembe sem vett kérdések vizsgálata került napirendre. A társadalmi mozgások, a gazdasági élet összetevőinek elemzése során már eddig is számos jelentős eredmény született. Könyvünk keletkezésének előzményét talán nem felesleges felidézni. Megírásához az ösztönzést követve Németh Gyula "A honfoglaló magyarság kialakulása" c. művéből merítettük. A tekintélyes turkológus, nyelvész könyvét nagyra becsültük, ám szemléletét egysíkúknak tartottuk, s úgy véltük, hogy komplex módszerrel a magyar őstörténetnek pontosabb, hitelesebb képét lehet megrajzolni. Ehhez akkor kollektív erőfeszítésre volt szükség. A tizenegy szerző közt ott volt a nyelvtudomány, az elbeszélő kútfők, a néprajz, a régészet és az embertan avatott képviselője. A kollektív munka előnyei mellett múlhatatlanul jelentkeztek a nehézségek is. A lényeges kérdésekben egyetértettek a munkatársak, a részletekben azonban véleményük gyakran eltért egymástól. A nézetkülönbséget tiszteletben tartottam, s nem kíséreltem meg az uniformizálást; az olvasó és a kutató számára egyaránt érdekes és hasznos, ha látja, hogy az adott esetben nincs végleges állásfoglalás. A szakemberek nyújtotta kép végső soron - nem is lényegtelen pontokon hézagos maradt. Ennek feloldása már a szintézis feladata, ahol a hipotézisek kötőanyagával megszülethetik a soha nem végleges összefüggő kép. Budapest, 1986. Ligeti Lajos