Életforma és anyagi műveltség [antikvár]

néhány szo az olvasohoz E kötet anyagának útrabocsátásakor úgy érzem, szüksége van az olvasónak arra, hogy felidézzem azokat az időket, amikor ezeknek az írásoknak egy része miegszületett, s amelyekhez — noha sokszor évtizedek teltek el, míg egyik-másik anyaggyűjtésem tanulmánnyá ért — mindegyikük kapcsolódik. A két világháború közötti évtizedekről, iáképp, a _.h.arrnincas évekr.ői van szó, amikor nekünk, akkori fiatal értelmiségieknek figyelmünk a falu felé fordult, mert ráébredtünk: a történelem és a társadalmi ellentmondások sodrában a városi ember mennyire eltávolodott a falu népétől. Valóságos szakadékot éreztünk magunk és a lakosságnak akkor túlnyomó többségét kitevő falusi nép között, amelyet csak kellő felkészüléssel, a számunkra ismeretlenné vált világ feltárásával lehet áthidalni. Tudtiik, hogy létkérdés számunkra a falu megismerése, hogy közel kell férkőznünk életéhez, mindennapjaihoz, gondjaihoz és vágyaihoz, s rájöttünk, hogy ennek útja a nép szellemi és anyagi alkotásainak felkutatása és megismertetése lehet. Az akkori falu társadalma már maga is nagy átalakulásban volt. Felbomlóban volt az az életforma, amely ezeket az alkotásokat az évszázadok folyamán létrehozta, kialakította, s az átalakulás során egyebek között ezek a népi értékek is veszendőbe mennek. Nem valamiféle romantikus parasztábránd vezetett bennünket, de tudtuk, hogy ha ismerni és érteni akarjuk a mai falu társadalmában végbemenő nagy átalakulásokat, ehhez az út a nép alkotó szelleméről tanúskodó anyagi és szellemi értékek megismerésén és megbecsülésén keresztül vezet. A harmincas évek küszöbén valóságos falukutató mozgalom indult meg, azonban korántsem csak a romániai magyar értelmiségi ifjúság körében. Magunk is tudtunk a bukaresti Gusti professzor és munkatársai szociográfiai kutatómunkájáról, többen közülünk figyelemmel kísérték a Vuia Romulus fellépésével fellendülő román néprajzkutatás eredményeit, ismertük a csehszlovákiai sarlósok és az Erdélyi Fiatalok tevékenységét s a magyarországi népi írók néprajzi és szociográfiai felméréseit, nagy vihart kavaró szociográfiai munkáit. Az 1930—31-es tanév végén, mint fiatal csíkszeredai főgimnáziumi tanár néhány tanártársammal, akik között ott volt Bányai László is, néprajzi kirándulást rendeztünk néhány alcsíki faluba. Útirányunk Csomortán, Menaság, Csíkszentgyörgy, Bánkfalya, Kozmás, Nagy- és Üjtusnád, Verebes, Csatószeg, Szentsimon és Szentimre volt. Ifjúságunk abban az időben mindenbe belefogott, fogékony lelke mindenért lelkesedett. A kirándulásból ma már mégsem csak az akkori lelkesedésre emlékszem. Ekkor jutottunk arra a meggyőződésre, hogy egy ilyen munkához nem elég a lelkesedés, kellő előképzettségre is szükség van ahhoz, hogy a gyűjtésnek néhány szép emléken kívül tudományosan használható eredményei is legyenek.