Névtani Értesítő 21. [antikvár]

Amikor a hatvan esztendős Mező András köszöntését elvállaltam, vagy pontosabban fogalmazva: fönntartottam ezt a lehetőséget magamnak, akkor elgondolkodtam a hatvan esztendő súlyán és örömén, reményein és eredményein. Azokon a gondokon és gondolatokon, amelyek minden hatvan évest és annál idősebbet foglalkoztatnak. Eszembe jutott Bárczi Géza professzor úrnak az a ma már sokak által ismert megnyilatkozása, amelyet a Kruzsokban mondott nyolcvanadik születésnapja ünnepén: Tudjátok, mit szeretnék? Még egyszer hatvan éves lenni!" Aki még meg sem közelítette ezt az életkort, annak érthetetlen ez az óhaj, hiszen ugyanennyi erővel mondhatott volna negyven, harminc vagy akár húsz esztendőt is. Azonban aki már túljutott a hatvanon, megérti ennek az életkornak a szépségét és értékét. Elsősorban természetesen értelmiségi, tudománnyal foglalkozó, pontosabban ez esetben tudós emberekről van szó, akik elsősorban nem a sportpályán és nem fizikai munkával szereztek maguknak hírt, nevet, rangot. A tudományos kutatás (néhány elméleti vagy találmányokhoz kötődő szaktudományt kivéve) hallatlanul időigényes, fáradságos munka, aminek az eredménye nem hirtelen elmúló évek. hanem hosszú évtizedek alatt válik ismertté, esetleg közismertté. Ötven és hatvan éves kora között jut el odáig a legtöbb kutató (tisztelet a kevés kivételnek), hogy szakmai körökben elismerjék tevékenységét, megbecsüljék eredményeit, valóban tudósnak tekintsék. Ekkorra az érdeklődés mellett a tisztelet is megnyilvánul iránta, elnyeri és betölti azokat a tisztségeket, amelyek megilletik, jó érzéssel tekint vissza pályájára és jó érzéssel gondol jelenére is. A külső szemlélők, barátok, pálya- és munkatársak hasonlóképp látják mindig a hatvan éves tudóst, akinek élete és munkássága kezd tudománytörténetté válni, s nem csupán személyes érdeklődésből vezettetve szeretnék megismerni életét, tevékenységét, kutatói és publikációs munkásságát, hanem a tudományszak iránti elkötelezettségtől, a szakma múltjának megbecsülésétől indíttatva is. Különösen így van ez ünnepeltünk, Mező András esetében, hiszen tudományos tevékenységének kezdete egybeesik a magyar névtudomány föllendülésével, nyugodtan mondhatjuk: az önelvű magyar névtudomány keletkezésével és kibontakozásával. Ezt a pályaképet szeretném fölvázolni életrajzába beágyazva, s annak ellenére, hogy sokan régebb óta, esetleg jobban ismerik nálamnál, nyugodt lelkiismerettel merem vállalni a nem kis föladatot, hiszen négy évtizedet megközelítő barátságunk sok olyan őszinte beszélgetésre adott alkalmat, amely szilárd alapja lehet a tudományos eredményei bemutatásán túl emberi értékei némelyikének érzékeltetésére is.A kényszerből gyakran munkahelyet és lakást változtató kétkezi mezőgazdasági munkás édesapa, szintén Mező András és felesége, Veress Mária éppen Vasmegyeren dolgozott, amikor 1939. november 28-án megszületett harmadik gyermekük, de első fiuk: András.