Tisza szélin, Duna hosszán [antikvár]

Utolsó beszélgetés Lábadi KárollyalNagy öregjeinek egyikét veszítette el a magyar néprajztudomány, amikor 2001. május 21-én elhunyt Katona Imre. Csongrádon született 1921. október 18-án. A gimnáziumot szülővárosában és Hódmezővásárhelyen végezte, amelyet választott szülőföldjeként tartott számon, akárcsak Szegedet, ahol egyetemi tanulmányokat folytatott magyar-történelem-földrajz szakon. Ugyanott doktorált néprajzból, majd 1963 óta kandidátusi fokozattal is rendelkezett. Nyugdíjba vonulásáig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem folklór tanszékének volt a docense, ahol a környező országokból érkezett magyar hallgatókat mindenkor kitüntetett figyelemmel pártfogolta. Minden érdekelte, ami az emberrel kapcsolatos. Kutatási témái is változatosak, legfőképpen a népdal, a népballada, népmese, néphit, a népi vallás, továbbá a közéleti viccek műfaja érdekelte leginkább. Bibliográfiája félezer tételt tartalmaz, s közülük tucatnyi könyvre vonatkozik. Mindezeket úgy hozta létre, hogy szakmáját hobbinak tekintette. A népdal statisztikája lett volna életének fő témája, azonban csak fejezetei készültek el az összefoglaló nagy szintézisnek, az életmű lezárásának szánt munkának. Egyetlen oka volt ennek: számára mindenkor fontosabbak voltak azok, akik segítséget, szakmai tanácsokat kértek tőle. Fiatalon, a laskói születésű professzorának, Tálasi Istvánnak vezetéséivel egyetemista társaival jutott el 1941-ben Kopácsra, hogy tanulmányozza a dél-baranyai halászfalu népéletét. Ott kincsesládára bukkant, melynek először csak kis hányadát tudta magával vinni. A magyar nyelvterület legszebb tündérmeséit jegyezte le gyorsírással, és Budapesten kötetet szerkesztett belőlük. A néprajztudóssal az utolsó videointerjú 2001-ben, Gödöllőn, a kérdező lakásán készült, amikor dr. Katona Imre kórházi kezelése után lábadozott. Az alábbi szöveg a beszélgetés szerkesztett változata.