Ósdi állatosdi [antikvár]

AJÁNLÁSKedves Olvasónk!Különleges könyvet tart a kezében, lapozzon bele bátran!Két lelkes fiatal néprajzkutató - mindketten gyakorló pedagógusok és édesanyák - azokat az állatokhoz kapcsolódó népi hiedelmeket, szólásokat, mondókákat, állathang-utánzókat állathívogatókat- és bosszantókat teszi itt közkinccsé, melyeket több éven keresztül gyűjtögettek szűkebb hazájukban, a Rábaközben és a Sokoróalján. Sokukat maguk is szüleiktől, nagyszüleiktői hallották először gyermekkorukban, és úgy tartják természetesnek, hogy ők is továbbadják gyermekeiknek azokat. Mert ezek a szájhagyományban élő szövegek képzeletbeli ablakot nyitnak a kertre, a mezőre, a körülöttünk lévő természetes - ám a városi gyermekektől egyre idegenebb élettel teli világra. No meg egy kis bepillantást engednek a múltba is, hiszen olyan jelenségekre, dolgokra hívják föl a figyelmet - például az állatok viselkedése és az időjárás kapcsolatára -, amelyekre a rádió időjárás-jelentéseiből tájékozódó városi ember már nem gondol. Sem szeme, sem fiile, sem ideje nincs arra, hogy figyeljen a természetben élő állatok jelzéseire. Pedig - amint látják az állatok beszélnek hozzánk, s a régiek megértették, mert jól ismerték őket.Természetesen szép számmal akadnak a Rábaközben és a Sokoróalján olyan szájhagyományban élő, állatokkal kapcsolatos időjósló vagy hiedelem szövegek, dajkarímek és gyermekrigmusok, amelyek a magyar nyelvterület más részein is hasonló formában vagy tartalommal ismertek. (De eddig még senkinek nem jutott az eszébe, hogy ilyen szellemes csoportosításban adja a gyerekek kezébe azokat.) Viszont ugyan ki tudja azt másutt, hogy miért csúfolják gólyások"-nak a gyirmótiakat, ürgés"-nek a kunszigetieket és csikólábú"-nak az öttevényieket? Ezeket a falucsúfolók olyan kitalált vagy valóban megtörtént komikus eseteken alapulnak, melyek felidézése igazán nem az ellenségeskedést gerjeszti, hanem a helyhez kötődés, az együvé tartozás, az otthonosság érzését erősíti.E kis, kedves képekkel illusztrált, táji gyűjtemény külön érdeme, hogy a játékdalok, rigmusok, nyelvjárásban szólalnak meg. Aki nem érti meg elsőre, az megtalálja a kötet végi szójegyzékben a köznyelvtől eltérő vagy régies kifejezéseket. Jó ödet, hogy a gyűjtő-szerkesztők megadják a mondókák ritmusát és szolmizálják egyszerű dallamukat. így akinek kedve van rá, könnyen eldúdolhatja és megtaníthatja másoknak is azokat.Hogy szükségük van-e efféle helyi ósdi" tudásra a mai, technika által kitágított világban élő gyermekeknek?Én azt hiszem, igen. Mert nagyon nagy szükség van a jó és szép emberi szóra, a mesére és a nyelvi játékra, a természet, a környezetünkben élő állatok, valamint szüleik, nagyszüleik hagyományainak megismerésére. Szomorú gyermekkora nyomait holtáig viseli, aki úgy nőtt fői, hogy nem volt része bennük. Annak nincs sürgősebb teendője, mint utólag megtanulni, beleélni magát" - írta Kodály Zoltán a magyar gyermekjátékok összefoglaló gyűjteményének bevezetőjében, rögtön hozzátéve azt is, hogy nevelő nem lehet el a játékok beható ismerete nélkül, mert enélkül nem férkőzik a gyerek lelkéhez. "Az itt olvasott részben gyermeki, részben felnőtt - népi hagyomány régi ugyan, de nem avult, feledésre méltó lom, hanem érték. Gazdagabbak, többek leszünk általa - és egy kicsit - otthonosabban érezzük magunkat ott, ahova születtünk, ahol élünk.Jó szívvel ajánlom tehát felnőttek és gyerekek figyelmébe egyaránt ezt a nem is Ósdi állatosdi"-t.Dr. Küllős Imola MTA doktora