Moldvai csángó magyarok [antikvár]

Páratlanul ​érdekes könyvet tart kezében az olvasó: képei egy olyan ismeretlen és hagyományos életformát örökítenek meg, amelynek láttán úgy érezhetjük: az egy-két évszázaddal korábbi „falusi Európába” kerültünk vissza. A történelmi határokon kívül eső legrégebbi magyar szórványtelepülés Moldvában jött létre. Ott élő magyarokról a középkortól fogva vannak hitelt érdemlő adataink, de eredetük kérdésében a kutatóknak eddig nem sikerült egységes álláspontot kialakítaniuk. A még magyarul beszélők száma – különféle becslések alapján – napjainkban nyolcvanezerre tehető. A Moldvában élő magyarok egyik csoportja – a később bevándorolt székelyek mellett – az, amelyik „csángónak ” vallja magát: ez a réteg képezi a moldvai magyarság ősi magját. A „csángó” elnevezés a régi magyar nyelvben egykoron használatos „csáng” ige származéka, ami annyit tesz, hogy „kereng”. Első előfordulása az 1400-as évek tájára tehető. A moldvai csángó magyarok római katolikus vallásúak. Hitüket évszázadokon át őrizték a görögkeleti-ortodox környezetben. Kultúrájuk fönnmaradása soha nem volt konfliktusmentes, de a helyzet a múlt század második felétől, a nacionalizmus nagyarányú előtörése révén vált igazán és fokozódó mértékben nyomasztóvá. A kötet képei talán utoljára örökítik meg egy elszigetelten élő, eltűnőfélben lévő népcsoport, a moldvai szórványmagyarság kultúrájának értékeit. CSOMA GERGELY 1954-ben született, Erdélyből Magyarországra áttelepült család tagjaként. Műbútorasztalosnak, majd kőfaragónak tanult. Iskoláit 1982-ben fejezte be. A Képzőművészeti Főiskolán szobrász szakon mesterei Kiss László, Somogyi József és Szabó Iván voltak. Moldvában 1977-ben járt első ízben. Megrendített az ott élő emberek sorsa, lebilincselte népművészetük gazdagsága, kultúrájuk és szokásaik különössége. Valamennyi utazását együttvéve, napjainkig mintegy két esztendőt töltött a moldvai csángók között. Tanulmányozta életüket, gyűjtötte népköltésüket, és több ezer színes felvételt készített, filmezett. Munkájának célja – miként maga vallja – semmi egyéb, mint hogy a „magyar és román nép számára megörökítse a moldvai katolikus magyarok életét, hogy tegyen valamit a huszonnegyedik órában emlékük megmaradása érdekében.” DOMOKOS PÁL PÉTER Csíksomlyó községben látta meg a napvilágot 1901-ben, földműves szülők hatodik gyermekeként. Szülőfalujában tanítóképzőt végzett, 1919-ben kántori oklevelet szerzett. 1923 és 1926 között Budapesten tanult, majd visszatért az akkor már Románia részévé vált Erdélybe. A csíkszeredai tanítóképzőben való működését három esztendő elteltével a hatóságok felfüggesztették, nem ismervén el magyar diplomája érvényességét. Állástalan pedagógusként járta be Moldvát. Az elsők között volt, akik a moldvai szórványmagyarság eredetével foglalkozni kezdtek, népköltészetüket, népdalaikat följegyezték. E témával kapcsolatos könyve 1931-ben jelent meg Csíkszeredán. 1940–1944 között Kolozsvárott élt, doktorált néprajzból, kelet-európai történelemből és magyar irodalomból. A háború után Magyarországon telepedett le: dolgozott minisztériumi tanácsosként, segédmunkásként, majd gimnáziumi tanárként, s közben fáradhatatlanul kutatott és írt.