Régi magyar mulatságok [antikvár]

A ​​szerző 1973-ban megjelent Régi magyar mesterségek c. könyvében a hajdani mesterségek, szakmák technika- és társadalomtörténeti érdekességeiből adott ízelítőt. Új könyvében a mulatságok szokáskörét ismereti. „A régi magyar mulatságok sokágú gyökérből szöktek szárba” – írja Bogdán István kötetének Előhangjában. A gazdasági élethez kötődő kalákamunkát említi, mely bábája volt a szüreti mulatságnak, aratóünnepnek, fosztóbálnak. A „jeles napok”, nagy egyházi ünnepek is megtermik a maguk vigalmait, mint ha hogy az „élet három szüksége” (keresztelő, lakodalom, temetés) is kialakította szokásait, amelyek az idő szellemét, korok bélyegét viselik magukon. Ki tudja pl. manapság, hogy köznyelvi áldomás szavunk őseink áldozatának emlékét őrzi, s hosszú századok teltek el, míg gyökereitől elszakadva, italáldomássá, még később pedig alkupohárrá, foglalóborrá változott. De arról is kevesen tudnak, hogy a helyenként még ma is divatozó fonóka a feudalizmus korabeli „úrdolgából"alakult át a falusi téli estéket felvidító szórakozássá. A 14-15. századi fonóházakban még az úrasszonyok részére dolgoztak a pórasszonyok. Kétszáz évvel később azonban már Udvarhelyzék 1727-es konstitúcióban emígy rendelkeznek róla: "Mivel hogy … éjtszakákon a Falusi Ifjúságnak … guzsalyosi titulus alatt való (oszvesereglések) alkalmatosságával … tapasztaltatik sok gonoszságnak, ledérségnek s hivakodó dolgoknak… gyakorlása, végeztett ezért: hogy az ilyen… (guzsaloy) hely tartója… 3 Forintig büntetődjék.”