Sárköz [antikvár]

Könyvgerinc kissé kifakult.
"Parasztból lett munkáskáder – írták lapomra azokban a jellegzetes években, s én erre nagyon büszke voltam, bár mindig éreztem, hogy van valami pontatlanság a megállapításban. Nagyon lassan jöttem rá, hogy dupla a hiba. Mindjárt az első, hogy sohasem voltam paraszt: tanyán születtem, a Nyíregyháza melletti Kacsabokorban, és a nyírségi pusztákon nőttem-nevelkedtem… A falvak zárt világa! – az nagyon messze eset mitőlünk, és nem annyira az odavezető utak homokverte kilométereiben, hanem a kistulajdonon alapuló másfajta életstílusban, gondolkodásmódban mérve… És a második hiba a megállapításban, hogy bár suhanckoromban ipari szakmát tanultam, s évekig dolgoztam üzemi munkahelyeken, mégsem lett belőlem munkás sem, soha. Pedig a felszabadulás adta lehetőségek között válhattam volna értelmiségivé is, mint annyi osztályos társam. Válhattam volna, hisz szakérettségi után egyetemet végeztem, és dolgoztam értelmiségi munkakörökben – olyanban dolgozom most is, éppen. Idegeimben, az élet és a világ dolgaira adott reflexeimben még ma is visszaüt az „elszenvedett” gyermekkor, minduntalan… Tízéves koromban láttam először gőzmozdonyt, és mikor fújtatni kezdett, úgy elszaladtam, hogy édesanyám alig tudott előkaparni a bokrok közül. Azóta persze megszoktam a sugárhajtású repülőgépet is – de soha nem tudok megilletődés nélkül nyúlni sem a rádióhoz, sem más technikai eszközhöz, csakúgy, mint szocialista társadalmunk azon jelenségeihez, melyekkel foglalkoznom adatott – És azt hiszem, nagyon sokakkal utazom „egy hajóban”: múltunkat nem rázhatjuk le magunkról; gyermekeink már le tudják rázni – a mienket. A sajátjukat majd ők sem, sohasem. És az ő leendő múltjukat most csináljuk nekik, napról napra."