Az Árpád-házi királysírok [antikvár]

Királyi temetés A kereszténység felvétele után az európai uralkodók és a társadalom vezető rétegei kiváltságos helyzetük és anyagi lehetőségeik révén templomokba temetkeztek. Magyarország királyai is ezt az első évezred második felében kialakult általános gyakorlatot követték. Uralkodók temetésére gondolva pompa, koronák, mesés ékszerek jutnak eszünkbe. A királyi sírok gazdagságáról alkotott elképzeléseinket erősíthetik szerencsés módon megőrződött és ismertté vált leletek, írásban fennmaradt mendemondák. Vélhetően hallomáson nyugvó forrásból táplálkoznak Bethlen Farkas (1639-1679) történetíró sorai a török szultáni pénztárnok ténykedéséről a székesfehérvári koronázótemplomban és királyi temetkező-helyen: „Találta pedig királyok koronáit, kormánypálcáit, golyóit, melyeket kezökbe adni volt szokás, és melyek vagy tiszta aranyból vagy aranyozott ezüstből voltak készítve, ezenkívül talált aranyláncokat, nagybecsű drágaköveket a gyűrűkben " Már a XII. századi nyugat-európai forrásokból kiderül, hogy a királyi temetés látványos része a halottas menet és az uralkodó felrava-talozása volt. Az ekkor használt királyi jelvények gyakran visszakerültek a kincstárba, és a sírba olcsóbb anyagból készült, gyengébb kivitelű másolataikat helyezték. Természetesen a kincstár egy-egy kevésbé értékes ékszerét - így a király házi koronáját - is a sírba tehették. Az Árpád-házi uralkodók temetéséről alig maradtak fenn leírások, csupán a gyermek