A magyar szókincs titka [antikvár]

Sokszor éljük át egy szót mondván, hogy a megszólított visszakérdez: "- Hogy mondod?". Megismételjük a szót, de ő még mindig nem érti. S csak többszöri ismétlés után derül fel: "Ja!?", és ekkor már válaszol. Habár mindegyik esetben ugyanazt a szót mondjuk. Ha pedig valaki valamilyen "akcentussal" mondja ezt a szót,akár teljes is lehet a kudarc. Pedig ugyanazt a szót ismételgettük mind, így, úgy, amúgy. S ha teljesen idegen nyelvű, mondjuk angol érdeklődik tőlünk az út mentén, például hogy merre is van a "Gyűrűfű" nevű falucska, hosszú küzdelem után valószínűleg csalódottan válunk el egymástól.Holott nem más szót, csakis a "Gyűrűfű" szót mondta nagy igyekezetében számtalan módon is! Már csak ennyiből is könnyű belátni: a szónak csak a ruhája változik a kiejtéssel. Vagyis a szó legmélyebb lényege nem a kiejtett szó! Ez aprócska pontosítás, ám e felismerésre építve a múlt feneketlen mélységeibe jutunk és kirajzolódik előttünk a távoli őskor mély szellemiségű világnyelve.