Anyanyelvünk életéből [antikvár]

A nyelvészetről mint érdektelen, száraz, dogmatikus tudományról és a nyelvészekről mint e tudományszak szürke, unalmas, vaskalapos képviselőiről divatozó, meglehetősen általános vélekedés ismeretében e sorok írójának igazán álmában sem fordult meg fejében az a szerénytelen gondolat, hogy négy évtized óta elszórtan napvilágot látott dolgozatai, cikkei együttes megjelentetésének igényével kiadói ajtókon kopogtasson. Éppen ezért valóban váratlanul érte az Irodalmi Könyvkiadó vezetőségének az a kitüntető felszólítása, hogy rendezze sajtó alá tanulmányai, cikkei válogatott gyűjteményét. Nem szerénység vagy álszerénység tartott vissza az önajánlgató lépéstől, és nem az késztetett a felszólítás után sem az ilyen feladat elől való kezdeti húzódozásra. Aki - mint magam - már átlépte „a fiatal kor legfelső határát", a tűnő élet során a halk elismeréstől el nem kényeztetve, de el sem kábítva, lehet annyira kétkedően józan, hogy világosan lássa saját tudományos-irodalmi tevékenységének szűkkörűen „szakmai" jellegét. Ezért magam is már a terv felvetődése pillanatában tudton tudtam, hogy a nyelvtudomány körébe tartozó közleményeim tekintélyesebb része tagadhatatlanul merő adatközlés, sőt a többi is jobbadán nyelvészeti részletkérdéseknek adatokban bővelkedő, szakszerű feldolgozása. Éppen az ilyenféle közlemények késztethetik aztán a kívülállót - joggal-jogtalanul - arra a nyelvtudományt és a nyelvészeket illető nem nagyon felemelő vélekedésre, amelyre e sorok kezdő mondata utal.