A többnyelvűség dinamikája [antikvár]

Előszó Hosszú múltra tekint vissza a magyar tudományosságban a finnugor/ uráli nyelvek kutatása: a 18. század végén Sajnovics János és Gyar-mathi Sámuel voltak azok, akik a kor formálódó új tudományos módszere, a történeti-összehasonlitó nyelvészet alkalmazásával bizonyították az adott nyelvek genetikai kapcsolatát, a nyelvrokonságot. A 19. század elsö gyűjtői, akik eljutottak oroszországi finnugor nyelvű népekhez, a lehető legpontosabb nyelvleírást helyezték kutatásaik középpontjába, a vizsgált nyelvek története és egymás közötti kapcsolataik megvilágítása céljából. A pontos leírás a nyelvi variabilitás rögzítését jelentette, de ezen belül természetszerűleg a területi változatosság, a nyelvjárások leírását is. Az 1917-es forradalom után a cári idők kormányzóságait nagy részben népi-nemzetiségi alapú köztársaságokká, autonóm területekké alakították, ami az őshonos, így többek között finnugor nyelvű kisebbségek korábban nem létezett hivatalos elismerését jelentette. Ezt követően létrejöttek az anyanyelvet és - a 20. század második feléig - anyanyelven oktató iskolák (vagy jelentősen megnövekedett a számuk), ami magával vonta a közép- és felsőfokú anyanyelvi tanárképzés elterjedését. Ennek következtében viszonylag széles nyelvvel és kultúrával foglalkozó értelmiségi réteg alakult ki, és a huszadik század második felétől már elsősorban anyanyelvi gyűjtök és kutatók folytatnak filológusi kutatásokat az oroszországi finnugor nyelvek vonatkozásában. Az általuk végzett munka eredményeképpen egyre nagyobb mennyiségű nyelvi gyűjtés áll rendelkezésre, amelynek feldolgozását azonban továbbra is főképpen dialektológiai, lexikológiai, történeti, leíró és alkalmazott nyelvészeti keretek között végzik. Magyar kutatók a 20. század második felében, a peresztrojka előtti évtizedekben oroszországi finnugor beszélöközösségekhez kivételesen juthattak csak el (Vászolyi Erik, Bereczki Gábor, Schmidt Éva), a rendszerváltozás után viszont megnyílt az oroszországi finnugor világ. A helyszíni gyűjtések fontosságát Csepregi Márta a következőképpen világította meg egy konferenciaelöadásában: