A beszéd [antikvár]

Nemzeti létünk alapja a nemzeti nyelv. Műveltségünk fokmérője, hogy miként írjuk, miként beszéljük nyelvünket. Dr. Pekár Gyula, volt külügyminiszter, majd közoktatásügyi államtitkár leplezetlenül kimondta, hogy botrányosan beszéljük a nemzeti nyelvet, de legbotrányosabban az ország fővárosában, Budapesten. Ugyancsak ő volt az, aki mint a Petőfi Társaság elnöke, a Társaság 48-ik nagygyűlésén megkondította a vészharangot a nemzeti nyelv lezüllése miatt. A nemzeti nyelv lezüllésének okát a Petőfi Társaság elnöke Budapest nemzetközi voltában kereste és találta meg. Mert - mint mondta - nem a véletlen dolga, hogy Páris a legfranciább, Berlin a legnémetebb, London a legangolabb, Madrid a legspanyolabb metropolis, mégpedig azért, mert itt mindenütt a nemzeti eszmék ősanyját, a nemzeti nyelvet, a nemzeti eszmék gócpontjává tették. Ezek a hatalmas nemzetek legszentebb kötelességüknek tartották a nemzeti nyelv legodaadóbb ápolását, teljes erővel való terjesztését és érvényre emelését. Ez a törekvés érvényesül a mi testünkön alakult új államokban is, ahol testvéreink anyanyelvük használata miatt rabláncaikat csörgetik.Mindezzel szemben a Petőfi Társaság nagygyűlésén megállapítást nyert az a'megdöbbentő valóság, hogy van már egy újabb magyar nyelv is, mely nem fejlődés, hanem lezüllés! Ennek az újabb nyelvnek új formái megmételyezik a nemzeti eszmék kútforrását, a nemzeti nyelvet. Ez a megmételyezett nyelv a nyugatnak nem kincsét, hanem erjedő romlottságát terjeszti, azt a romlottságot, melyet a Petőfi Társaság ünnepelt szónoka internationalis szemétdombnak nevezett. Mi lehet megrendítőbb egy nemzet életében, mint amikor a nemzeti nyelv lezüllése nyer megállapítást! A Petőfi Társaság 48-ik nagygyűlését megelőzőleg A Magyar Irodalmi és Színházi Szövetség 1919 december 21-én megtartott alakuló ülésén a szövetség megalapítója, e könyv írója mondja, hogy Inog a nemzeti lét talpköve, mert romlik a nemzeti nyelv, romlik a magyar beszéd.