Szállok az Úrnak [antikvár]

UVARIASSÁG! A szó ott él minden félig-meddig iskolázott magyar ember ajkán, a szó kifejezte fogalom is tulajdona mindnyájunknak. Gyakorolja is ki-ki tettel, szóval, szimbolikus mozdulatokkal kisebb vagy nagyobb mértékben a szerint, amint neveltsége, társas érintkezésének színvonala és lelki hajlandósága parancsolja neki. De nem szállhatunk a magyar társadalomnak tanultság szempontjából olyan mélyen fekvő rétegébe, hogy az udvariasságnak változatosnál változatosabb megnyilatkozásaival ne találkoznánk; ám magát a szót a nép ajkán hiába keressük. Az ,udvariasság' szónak és családjának a nép nyelvében való hiánya is már arra figyelmeztet bennünket, amit számos nyomósabb bizonyítékkal, könyvünknek szinte egész anyagával fogunk igazolni, hogy nagy társadalmi magasságban eredő jelenségekkel van dolgunk, amelyek fokozatosan lejjebb szállva szintjük arányában hódítják meg a különböző társadalmi rétegeket. Hogy honnan indul az udvariasság hódító útjára, azt maga a szó is világosan megmondja; hiszen nem kell nagy találékonyság annak a megállapításához, hogy az az ,udvar', amely az ,udvarol', ,udvarias', ,udvariasság' szavaink gyökere, nem lehet más, mint a fejedelmi, a királyi udvar.