25 év anyanyelvünk szolgálatában [antikvár]

Az Édes Anyanyelvünk első száma 1979 tavaszán jelent meg szerény külsővel, de gazdag tartalommal. Lőrincze Lajos, a lap főszerkesztője köszöntőjében megállapítja, hogy „Aligha volt valaha, vagy talán csak a nyelvújítás korában volt olyan őszinte, alapos, lelkes érdeklődés a magyar nyelv, édes anyanyelvünk sorsa, ügyei iránt, mint amilyennel ma lépten-nyomon találkozunk." (Bizton állíthatjuk, hogy 25 év után ez az érdeklődés csak fokozódott.) Igény volt egy olyan folyóiratra, amely népszerű, tehát a magyar nyelvre vonatkozó ismereteket közérthető formában közöl, de ugyanakkor szakszerű is egyben, vagyis csak tudományosan megalapozott megállapításokat tartalmaz. Lőrincze harmadik szempontként a korszerűséget említi: olyan lapot képzel el, amely nem elavult, idejétmúlt szabályokat ismételget, nem germanizmusokra vadászik (ma inkább azt mondanánk: nem angol/amerikai szavakra), hanem a nyelv alapvető feladatára figyel: jó és pontos közvetítője-e gondolatainknak, érzéseinknek (ma talán inkább: megfelel-e a korszerű kommunikáció szükségleteinek). A lap tehát elindult útjára. Már az első számban is ott találjuk szerzői között Bencédy Józsefet, Deme Lászlót, Kemény Gábort, Posgay Ildikót, Kovalovszky Miklóst, Grétsy Lászlót, a különböző nyelvészgenerációk képviselőit, akik a későbbi években is meghatározó szerzői a lapnak. A lap a kezdetektől foglalkozott árunevekkel, szaknyelvi kérdésekkel, kiejtési problémákkal, stilisztikai kérdésekkel, a reklámok nyelvével, a helyesírással - hogy csak néhány kiragadott problémát említsünk. Népszerűség, szakszerűség, korszerűség - e hármas jegyében indította el útjára Lőrincze Lajos a folyóiratot. Arról, hogy a lapnak mennyire sikerült a Lőrincze által megfogalmazott célokat megvalósítania, szóljanak a nyelvművelés kérdéseiben nálam avatottabbak. Az emlékülést ezzel megnyitom.