A magyar nyelvemlékek [antikvár]

A nyelv mint az érintkezés, a gondolatok kicserélésének az eszköze - együtt keletkeett és fejlődött az emberi társadalommal (vö. Sztálin, Marxizmus és nyelvtudomány. Szikra-kadás, 1950. 21). A nyelv azt az állapotát, amelyben most van, vagy amelyben egyáltalán elénk tűnik, hosszú, sok évszázados vagy évezredes alakulás, változás, fejlődés után éri el. A nyelvnek kezdetei u. i. végső fokon messze az őskorba nyúlnak vissza. A nyelv nem öröklődik azonban változatlan formában nemzedékről nemzedékre, hanem szókincsében, a szavaknak szerkezetekké, mondatokká kapcsolásában idővel jelentős módosulások, változások mennek végbe. "A termelés...fejlődése, az osztályok megjelenése, az írás megjelenése, az állam létrejötte, amelynek az igazgatás számára szüksége volt többé-kevésbbé szabályozott írásbeliségre, a kereskedelem fejlődése, amelynek még inkább szüksége volt szabályozott írásbeliségre, a ajtó megjelenése, az irodalom fejlődése, mindez hatalmas változásokat idézett elő a nyelv fejlődésében" (i. h. 24-5). A nyelvnek tehát megvan a maga története, amelyet ismernünk kell, hogy a mai nyelv jelenségeit, annak mai rendszerét, fejlődésének törvényszerűségeit megérthessük, és mindezeket helyesen magyarázzuk. A nyelv anyagi hordozója a hang, illetőleg a hangoknak sajátos sora amelyet hallunk, és ezáltal képesek vagyunk a velük kifejezett gondolatokat megérteni. A hangok azonban elhangzanak, és nem hagynak olyan maradandó emléket, amelynek segítségével a nyelv fejlődését meggyőző erővel megrajzolhatnók. De nagy segítségére jön a nyelvtudomány művelőinek az írás, amely a hosszú évszázadok előtti nyelvi állapotot több-kevesebb tökéletességgel megőrzi. Az egyes nyelvek konkrét történetét írásos emlékek hiányában nem írhatnók meg, a nyelv történeti vizsgálata lehetetlen volna.