Anyanyelvünk szolgálatában [antikvár]

Részlet: ""Nem elég parányi tettekben gyakorolni a jót; az ember tökéletesülhető teremtmény, s mint olyannak, meg is kell magát bizonyítani." (Kölcsey: Parainesis) A szavak elhaltak, és megszólítanak a beszédes életek. Vigaszt is nyújtanak azzal, hogy magukat "megbizonyítva", mintát adva szólni segítenek, élni tanítanak. Három arcképet villantanak föl alkotó életű utódok. Pályatársak, barátok, tanítványok idézik Péchy Blanka, Z. Szabó László és Lőrincze Lajos sugárzó példáit annak reményében, hogy életút-mozaikokból megrajzolhatóak az arcélek. Annak hitében, hogy az egymástól eltérő, ám eszmeiségben és megnyilvánulási módokban testvéri anyanyelvápoló, embernevelő munka — egymást is megerősítve — követésre kötelez. Annak tudásával, hogy zaklatott lelkű századvégünkön a szép, tiszta élőbeszédért övék a kezdeményezés mozgalmat teremtő, hatalmas vállalkozása, — a véghezvitel dicsősége nélkül. A szó akadémikus értelmében talán egyikük sem nyelvtudós, de mindhárman elkötelezett és megszállott tanítók Kazinczy szellemében: " — az a tanító aki a gyermekeket úgy tudja tanítani, hogy elfelejtik, hogy oskolában vannak, s azt vélik, hogy anyjuknak ölökben hevernek, aki előttük mulattató meséket beszél; — az a tanító, aki tanítványainak fejőket és szívüket míveli, az a tanító, akire én oskolámat bízni óhajtanám."1 Emberművelő iskolájuk új, korszerű nép-nemzetnevelő magatartást mutat föl, amely közüggyé képes fejleszteni a kiművelt nyelvérzék, s ezzel az anyanyelvi kultúra müveltségigényét. Ok azt tudták, azt tanítják, hogy gondolat, beszéd és magatartás gazdag ösz-szefűggésében az anyanyelv birtoklása olyan folyamatosan megújuló közösségi élmény forrása, amely tudatosan vagy öntudatlanul magyar mivoltunk legszebb átélési lehetősége is. Azt tudták, hogy beszéd- és magatartáskultúránk színvonala nemcsak nemzeti öntudatunk és hovatartozásunk, de európaiságunk alapvető feltételeit is magában hordozza. Az a szellemi-lelki szövetség, az a szerelmes gondból fakadó mozgósító erő, amely — talán legnagyobb érdemükként — az ifjúság egyre szélesebb rétegeit vonta hatókörébe, és ezzel határok nélküli mozgalommá szélesítette az igényes beszéd cselekvő átélésének alkalmait: eleven példa. Ma már nem is az a fontos, hogy hogyan és honnan indult, hanem az, hogy merre tart, hová, meddig juthat ez a nemzeti, egyszersmind európai léptékű ' Kazinczy Ferenc: Hivatalba vezető beszéd. Nagy Pedagógusok. Neveléstörténeti olvasmányok" Szerk.: Dr. Veszely Ödön, Bp. 1925. 1720. o. 5