Magyar nyelv I. [antikvár]

AZ EMBER ÉS A NYELV A nyelv értéke Tanulmányaink első napjaiban érdemes mélyebben elgondolkoznunk tantárgyunk anyagának, a nyelvnek a természetéről. Hallgassuk meg bevezetésképpen egy költőnk, Kosztolányi Dezső vallomását a beszédről. Most ezt vallom utolszor: csak a betű, csak a tinta, nincs semmi más, csak a szó, mely elzeng s visszhangot ver az időben, csak a szó, mely példázza az időt, s úgy múlik el, hogyha beszéljük, mint ütőereink gyors kopogása, s ha látjuk, olvasva szemünkkel, akkép tűnik tova, mint az emlékeink az élet ütemére. De belőle ébred meg minden, ami elmúlt, ő rakja egészbe azt, ami csonka, föltámasztva a holtakat, egybefűzve őket, akik élnek. Légy is mellettem örökre, te csodák csodája, aki azt műveled, hogy az életem másoké, és másoknak élete az enyém, és kézről kézre forog a titkos ajándék, örök cserében, az enyém a tiéddel, s te tarts meg erősen, mindig, eleven lánc. Feladatok 1. A részlet ismételt néma elolvasása után válaszoljunk a következő kérdésekre : í a) Hogyan fejezi ki a költő a hitét, hogy a nyelv embereknek egymás -közti kapcsolatát szolgálja? [ b) Mit közöl velünk Kosztolányi a nyelv és a gondolát (a mondanivaló), a nyelv és az idő kapcsolatáról?