Mondat és szójelentés [antikvár]

Részlet: Mondat és szójelentés Bodnár Ferenc 1. A mondat sajátos lényegét alkotó alany-állítmányi (prediktív) viszony logikai értelmezése szerint szakirodalmunk a mondattípusok két fajtáját különbözteti meg: a minősítést és az azonosítást ( vö. pl. I. OK. IV, 95 és Szabó D., A mai magyar nyelv II, 342). A prediktív viszony nyelvtani magyarázatát a logikaival általában igyekeznek összehangolni (pl Klemm, MTM, 39-40). Az alany-állítmányfogalomnak ez a két szempontú szemlélete a régi görög dialektikusok munkásságában gyökerezik. Nem célunk a hosszú tudománytörténeti folyamat bemutatása, csak egy megjegyzés erejéig térünk ki rá: először a logikusok nevezték alanynak (subjectum) és állítmánynak (praedicatum) azt, amit aztán a grammatikusok nevezőnek (névszó, főnév) és igének mondtak (1. erre Kicska E., A subjectum és praedicatum a grammatikában, 1908.). Mióta azonban a nevező és ige helyett általánosan uralkodóvá lett a grammatikusok szótárában az alany és állítmány kifejezés, a logikai műszóknak logikai értelmet igyekeztek adni, de úgy, hogy ez az értelmezés igazolja nyelvtudománynak a nevezővel és igével kapcsolatos hagyományait. Ennek következménye az, hogy azonnal született egy probléma, amely mindmáig "életképesnek" bizonyult. Miben áll ez a probléma?