Nyelvi tervezés [antikvár]

BEVEZETŐ A magyar nyelvművelésnek nagyok a hagyományai. A magyar nyelvművelés korábban is, de különösen az elmúlt kétszáz év során fontos tevékenységet fejtett ki, igen jelentős eredményeket ért el. A magyar irodalmi nyelv kialakítása, azaz a magyar nyelvi sztenderd megformálása, kodifikálása és kiterjesztése nem kis részben a nyelvművelöknek köszönhető. A XVIIl. század harmadik harmada óta megszakítatlanul (bár különböző mértékben és módokon) folyó tevékenységben nem csupán hivatásos nyelvészek vettek részt. Legjobb-jaikra e tényezőtől függetlenül mindig a nyitottság, a széles tájékozottság, a szakma kiterjedt ismerete volt a jellemző. Kazinczy Ferenc aprólékos, mindennapi tevékenysége és átfogó nézetei, Simonyi Zsigmond elméleti szintézise (például A magyar nyelv c. munkájában) vagy Gombocz Zoltán rövid, ám ma is kitűnő tanulmánya (Nyelvhelyesség és nyelvtudomány, MNy. 1931) s természetesen sok más gondolkodó munkája mindig a legszélesebb és legkorszerűbb nemzetközi kitekintéssel szerezte itthoni érvényét. A nagy összegzések az 1950-es és 1960-as években még meghozták a maguk eredményét. Am a hetvenes, majd a nyolcvanas években a magyar nyelvművelés részben elvesztette korábbi horizontját. E folyamat leglátványosabban a szociolingvisztika, valamint a pragmatika szemléletmódjának és módszertanának a meglehetősen határozott elutasításában jelentkezett (a nyelvművelés ugyanis nem alkalmazta ezeket a módszereket). A magyar nyelvművelés hagyományos vonulata egyre kevésbé tudott megfelelő választ adni a szétrétegződő vagy belső rétegződését mind jobban megmutató magyar nyelvközösség kérdéseire (amely kérdések természetesen nem vagy nem egyszerűen a magyar nyelv több részre szakadásáról vagy pusztulásáról szólnak), elsősorban a gyengülő elméleti kutatások miatt. Ennek következményei 1990 után határozottan megmutatkoznak, főképp a nyelvművelő hatás csökkenésében. A nyelvi tervezés a nyelvművelés nyugat-európai, amerikai változata, ill. az a nyelvművelés, ami a fejlődő országokban kialakult a nyelvi sztenderdizáció elméleti alapozásához. A nyelvi tervezés tehát kiterjesztett értelmű nyelvművelés, a nyelvbe és a nyelvközösség nyelvi értékrendjébe való olyan tudatos beavatkozás, amely nem csupán az adott nyelvi rendszer sajátosságait, történeti jellegzetességeit tartja számon, hanem azokat a nyelvközösségi, társadalmi és szociokulturális tényezőket, valamint történeti folyamatokat, amelyek magának a nyelvi tervezésnek, a nyelvi folyamatok (lehetséges) irányításának közvetlen, részben hasonló módon leírható, vizsgálható, értékelhető és tervezhető kontextusát adják. A nyelvi tervezés tehát szociolingvisztikára (kifinomult rendszerű adatgyűjtésre) alapozott nyelvművelés, amely összetett antropológiai kultúrafogalommal dolgozik. A Nyelvi tervezés című tanulmánygyűjtemény mindennek következtében elsősorban a nyugat-európai és amerikai kérdéseket taglaló szakirodalomból válogat, egyként a példák és a szociokulturális közeg közelsége miatt. A szöveggyűjtemény 13 fordítást tartalmaz, melyek közül az első öt tisztán elméleti Jellegű, nyolc összefoglalás egy-egy nyelvterületen végzett nyelvtervezési gyakorlati munkáról, végül ebben az elméleti keretben két magyar vonatkozású írás zárja a kötetet: Lanstyák Istvántól a szlovákiai magyarok kétnyelvű hely-