Szerszámaink, a szavak [antikvár]

Koszorú Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még, szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat kígyóként a talaj szintjén íramitva - sziszegvén néha a kíntól, többször a béna dühtől, megalázott. Elhagytak szellemeid. Újra a fű közt, a gazban, az aljban. Mint évszázadokon át a behúzott vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem fáj fejem aggjai közt. A nádkúpban remegő lányok közt, mialatt átrobogott a tatár. A szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak néma ajak-mozgás mímelte a szót, mert hangot sem tűr a török, mert arcba csap ostor-: most mutatod meg, most igazán - nekem is, mire vagy jó, most a pedigréd: címered, haj szálgyökerednek kőharapó erejét. Összemosolygás nyelve; a titkon össze-világló könnyek nyelve; a hűség nyelve; a föl nem adott hit tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja; szabadság