Minek nevezzelek? - Keresztnevek magyarázata [antikvár]

UBUL ÉS ÜLLŐ Az Ubul név nem más, mint „a Bál" (B-L) istennőnek egyik tájjellegű kiejtése. Az avar-mór népek kedvelték az Ó hang helyett az Ű használatát. Ez főként az istennév Fehérlónak Fehérlú kiejtésében jelentkezett. Természetesen a névnek más olvasata is van. Az Ubul tulajdonképpen az öbölt, az ÖbŐb-ölét jelenti. (A nőisten Cső neve Öb és - FO = Bő és Bősként is elterjedt.) Az Ubul név tehát a Bő-Lút, a termékeny istenanyát is jelentette. Az ősi magyar név, az Üllő sem vastőkét jelentett, hanem a Lú-isten Ölét, vagyis a szülő-ülő anyát. (Üllő Árpád nagyfejedelem fia, vagy unokája volt, és ma a Pest megyei Üllő község viseli az egyedülállóan szép ősi nevet,) Az Ubul és Üllő neveknek a változatai a németeknél még mais nagyon divatos nevek, mint az Uwe és Udo. Az Űzve és az Ubu, vagy Ubul (a magyar mesék Übü királya) az Őbő-t, az Anyaistent jelentette. Az Udo viszont az Utó = Ütőt, az Atyaistent fejezhette ki. A könyv szerzője: PRÁCZKI ISTVÁN közíró (ny. hírszerzőtiszt, volt diplomata, egyetemi és főiskolai tanár), aki tavaly a nagy vihart keltett „Magyar az Isten " című műhelymunkájával jelent meg az „ősnyelvi piacon", most újabb meghökkentő művel folytatja a nyelvi régészkedést. Most is a „fordított ékezésnek" nevezett módszerével vallatja - szólaltatja meg a - magyar és idegen - ősszavakat és neveket. Ma azt tanítják, hogy a világ Nyolc Csodája az ókori műveltség utánozhatatlan gyöngyszemei. A magát „amatőr" nyelvésznek és történésznek tartó (tucatnyi világnyelvet beszélő) szerző a Kilencedik Világcsodának a magyar nyelvet tartja, mely nem más, mint a bibliai „egy-nyelv", amit az ókor beszélt. Ebben a műben igyekszik ennek a „délibábos" megállapításnak hitelt szerezni. Ha elolvassuk a művet, megítélhetjük, van-e esély a fentiek bizonyítására.