Nyíri Antal kilencvenéves [antikvár]

Szokásmondás, hogy az életkor nem érdem - legalább is önmagában nem az. Lehetne vitatni ezt a fölfogást, hiszen a jelen évszázadban is sokaknak kellett és kell úgy leélni az életüket, hogy szinte naponta szükséges érte a küzdelem. Aki azonban emellett munkás életet is folytatott és folytat, az évtizedek során mindenképpen tiszteletre érdemesül, melyet illő és méltányos egy-egy jeles születésnapon kifejezésre juttatni. E tiszteletreméltóságnak és érdemességnek jele ez a köszöntő könyv. Nyíri Antal a magyar nyelvészetnek oly napszámosa, aki rászolgált e tiszteletre, hiszen munkájának és életének összeforrottsága nemzedékeknek példa, miként kell a talentumokkal sáfárkodniok. Nyíri Antal dolgozott volt gimnáziumban, főiskolán, egyetemen, tevékenységét azonos igénnyel folytatta, mércéjét az elődöktől kapott és megtanult mintákhoz alakította emberi tartásában és tudósi magatartásában. Könyveiből, tanulmányaiból nemcsak az látszik, hogy a magyar nyelv szeretete vezérli, hanem a nyelvünket használó ember szeretete és megbecsülése is. Népünkkel és nyelvünkkel egyaránt emberi és tudósi alázattal foglalkozik valamennyi dolgozatában. Ez az érzület tanulmányainak szakmai értékén kívül is megejti az olvasót, ha a kihaló szentesi víziélet néprajzi és népnyelvi maradványairól szóló munkáját olvassa, ha a Müncheni Kódexből készített magyar-latin szótárát forgatja, hogy gazdag életművéből csupán e kettőt említsük példaként.