A vérszegény beteg vizsgálata [antikvár]

A vérszegénység gyűjtőfogalom. Sokféle van belőle. Mindegyiknek más-más az oka, eltérő mechanizmusok útján keletkeznek, különféle morfológiai sajátosságaik vannak és különböznek gyógyításuk szempontjából is. A vérszegénység nem diagnózis, nem maga a betegség, hanem számos betegségnek csupán következménye, megnyilvánulása, tünete. Ebből következik, hogy a vérszegénység mindig másodlagos. Az a régebbi szemlélet, amely szerint az anaemiákat elsődlegesekre és másodlagosakra osztották, ma már elavult. Az ilyen osztályozás azokból az időkből maradt ránk, mikor ismereteink elégtelensége következtében az anaemiák többségének okát még nem vagy nem jól ismertük, és ezeket elsődleges, „idiopathiás", „essentialis" megbetegedésnek tartottuk, és csak a többit neveztük másodlagos, tüneti vérszegénységnek. Az elmúlt évtizedek során egyre-másra ismertük meg az úgynevezett esszenciális anaemiák okait, és az ismeretlen eredetű vérszegénység ma már csak töredéke a különféle anaemiáknak. Tekintetbe véve az idiopátiás anaemiák számának jelenleg is tartó csökkenését, és mivel joggal számítunk arra, hogy ismereteink további fejlődésével előbb-utóbb ezeknek az okaira is fény derül, ma már indokolatlannak látszik az említett megkülönböztetés. A betegvizsgálat során nem elégedhetünk meg a vérszegénység egyszerű konstatálásával, hanem arra kell törekednünk, hogy az anaemiát előidéző betegséget is felismerjük, mert gyógyító munkánk csak így lehet racionális. Még egy fontos megjegyzést kívánok tenni. Ez a kis könyv a vérszegény beteg vizsgálatával foglalkozik, de tudnunk kell, hogy a vérszegénységgel járó betegségekben a kóros folyamat lezajlása során nem mindig találunk anaemiát. Ennek különféle okai lehetnek. A vashiánybetegségben, amely - mint ismeretes - az egész szervezet megbetegedése, a viszonylagos vashiány a vérben rendszerint később alakul ki, mint a többi szövetekben. Anaemia általában csak a betegség késői stádiumában fejlődik ki, és így nem obligát tünete a hiánybetegségnek. A vérszegénységgel nem járó vashiány legalább négyszer olyan gyakori, mint az anaemiával járó. Ha ezt nem vennők figyelembe és a diagnózis felállítása során megelégednénk a vérkép vizsgálatával, a betegek túlnyomó többségében nem ismernők fel a hiányállapotot, s ennek folytán nem kerülne sor a szükséges terápia végrehajtására. Ismeretes, hogy az Addison-Biermer-kórban - amely szintén az egész szervezet megbetegedése és nem egyszerűen vérszegénység - a tünetek egy részének kialakulása akár évekkel megelőzheti az anaemia kifejlődését.