A belgyógyászat kézikönyve V. [antikvár]

Bevezetés a vesebetegségek tanába. A vese boncz- és élettanának vázlata. Irta: Dr. PLÓSZ PÁL. A vesebetegségek tanát megelőző bevezetésnek a vese boncztanával, élettanával, vizsgálásának módszereivel, ezek között különösen váladékának a vizeletnek ismertetésével és semiologiájával kell tüzetesebben foglalkoznia. A vese boneztanának vázlata A vese átmetszetén szabad szemmel is kétféle szövet külömböztethető meg. A külső: a kéregállomány, melyet labyrinthnak is neveznek, és a belső a velős állomány, mely a pyramisokat képezi, melyeknek csúcsa a papillában van, többnyire convex alapja pedig a vese felülete felé néz. Minden pyramisnak külön kéregállománya van, és a kettő együtt egy-egy különálló lebenyt (renculus) képez. A lebenyes szerkezet még ki van fejezve az emberi újszülött veséjén és csak utóbb mosódik el, de az elkülönítés azért szövettanilag megmarad és egy pyramis a hozzátartozó kéregállománynyal egy-egy elkülönített egészet képez. Minden egyes renculusnak legalább egy papillája van, egy-egy vesén mintegy 12 papilla (7 és 20 között) található. A papilla a kisebb vesekehelybe (calix renalis minor) szájadzik be; két, néha három ilyen rövid csatornaszerű öbölnek egyesüléséből lesz a nagyobb vesekehely (calix renalis major); ezek pedig benyilnak a közös vesemedenczébe (pelvis renalis), melyből az ureter ered. A kéregállomány a pyramisok között a vese sinusáig hatol be (columnae Bertini), a vese két végén pedig megkerüli és körülöleli a pyramisokat. A velős állományt a papillákból kiinduló sugárszerűen elhelyezett rostkötegek képezik, mely utóbbiak az egyenes húgycsatornákból (tubuli recti uriniferi) állanak; e rostkötegeket egymástól velük párhuzamosan futó véredények választják el. E rostos szövet a papilla táján halványabb, míg a pyramis alapja felé a kéregállománynyal határos rész a véredények szaporodása következtében mindinkább vörösebb, utóbb egészen sötétvörös szinűvé lesz.