A müezzin hangja [antikvár]

A klinika A nagyvizit a második emeleten kezdődött, és ezért a liftajtót Lajos bácsi, az öreg műtős nyitva tartotta a magasföldszinten. A lift tehát nem működött, csak várt, így senki - még a mentősök sem használhatták. A professzort várták, hogy ha kijön a szobájából, akkor ízibe lehessen a másodikra repíteni, ahol a fehérköpenyes orvosi kar már zsibongva várta. A liftajtó csattant, az öreg Prof küépett a folyósóra, a zsibongás megszűnt. Sebes léptekkel haladt a kórterem felé, nem köszönt senkinek, mert nem tartozott elszámolással a beosztottaknak a késésért. Az első ágyhoz lépett, ahol ismerős beteg feküdt. Magára a betegségre sohasem emlékezett, a betegeket mindmitalan összekeverte. Emlékezetében viszont kristálytisztán évekig is femimaradt az a fényképszerű jelenet, amikor a beteg búcsúzáskor átnyújtotta a borítékot. A boríték egyszerű tapintásából már mindent tudott. Ha túl vastag volt az azt jelentette, hogy kis címletekből állt, tehát kisebb összegről van szó. A kisebb címletek különben is többet forogtak közkézen, így tapintásuk megtörtebbnek érződött. A boríték egyszerű tapintása tehát mindent elárult a szakértőnek, így az jelentősen módosította a búcsú üzenetét. Vékony bankók többszörösen, ez azt jelentette, kontrollra menjen el a területileg illetékes sebészetre. Több nagy hasú bankó esetén, egy hét múlva itt nála jelentkezzen az ambulancián. Arra pedig különös érzéke volt, hogy megjegyezze azon betegek arcát, akik fizetés nélkül távoztak. Ha a beteg már azt rebegte, hogy „addig is Professzor Úr", akkor már legszívesebben kidobta volna.