Ápolástan I. [antikvár]

ELŐSZÓGyakorlati tárgyról szóló tankönyv megírásánál az lehet a szerző célja, hogy az adott időpontban általánosan elfogadott és a mindennapi gyakorlatban is szentesitett eljárásokat ismertesse.Ha ezt az elvet követi, könnyű a dolga, sőt, mivel a bevett módszereket az eddig meg-szokott módon tárgyálja, kevesebb ellenkezésben és több elismerésben is lesz része.A szerzők nem ezt az utat választották. A tankönyv csaknem mindig fiatalokhoz szól,, akik pályájukon csak később indulnak el, amikor a begyökeresedett módszereket már újabbak és jobbak fogják majd felváltani, amelyek üj feladatok elé állítják az ápolónőt. Akkor, amikor annyi minden van kialakulóban, nehéz tehát ápolástani tankönyvet írni, már csak azért is, mert orvosaink és ápolónőink közül sokan csak nehezen adják fel a megszokottat pedig erre nagy szükség volna. Ezt nemcsak az idő követeli meg, hanem az a bizalom is, amely az üj Rendtartásban az ápolónő iránt megnyilvánul. Hogy e bizalomnak meg tudjon felelni, haladásképesnek, mozgékony szelleműnek kell lennie és nem szabad, hogy a régi dolgokba belesüppedjen.Ilyen meggondolások alapján e tankönyv írói célul tűzték ki, hogy ne csak a mai megszokott és bevált eljárásokat ismertessék, hanem a holnaptól és az utána következő időktől várható feladatokra is előkészítsék a jövő fiatal ápolónőit.Az egyes eljárások alapos elsajátítása érdekében a szerzők mindenkor azt az elvet követték, hogy gépies módon való megtanulás helyett a leendő ápolónő megismerje, sőt magáévá is tegye az illető eljárás lényegét és célját. Ha ily módon az egyes fejezetek netán terjedelmesebbekké is válnak a megszokottnál, az ápolónő segítségükkel könnyebben alkalmazkodik majd a különböző intézeti szokásokhoz, és változott körülmények között is tudni fogja,, mi a dolga.A szerzők tudatában vannak annak, hogy az ápolónők mai beosztásuk és képesítésük mellett még nem tudnak a könyvben tárgyalt minden feladatnak eleget tenni. Azonban az ötéves terv ismeretében, mely ápolónői téren mennyiségi és minőségi fejlesztést tesz lehetővé, bizton hiszik, hogy ezeknek a feladatoknak ápolónőink rövidesen és egyre jobban meg tudnak felelni.A szerzőknek arra isgondolniok kellett, hogy a könyv nemcsak tankönyv, hanem olyan kézikönyv célját is szolgálja, amelyben a már végzett ápolónő utánanézhet oly eljárásoknak, melyekre esetleg már nem emlékszik pontosan. Mindenekfölött azonban a könyv szemlHetet kíván adni. A szerzők el akarják fogadtatni, hogy az ápolónő részese annak a nagy kollektív munkának, mely a szocialista egészségügyet szolgálja.Végül azt is meg akarják értetni, mit jelent az, amikor egy egészséges ember a beteg emberekért dolgozik. A beteg ember lelki világát igyekeznek bemutatni annak érdekében, hogy ne gépek, hanem érző emberek vegyék körül az elesettet.A szerkesztő