Belgyógyászati problémák az általános orvosi gyakorlatban [antikvár]

Részlet a könyvből: AZ ARITMIÁS BETEG Az „arrhytmia" fogalma a szívdobbanások egymásutánjában mutatkozó rendellenességet jelenti (ilyen pl. az extraszisztolé), de tágabb értelemben felöleli a szabályos ritmussal járó, de szélsőséges frekvenciájú (tachikard - bradikard) zavarokat is. Az aritmiás betegről mi is ilyen tágabb fogalmazásban fogunk beszélni. Aritmiát az ingerképzés és az inger vezetés zavarai okoznak; utóbbiak ritmuszavar nélkül is előfordulhatnak, és ilyenkor csak EKG-vizsgálattal deríthetők fel. Mi a klinikailag felismerhető ritmuszavarokból kiindulva röviden áttekintjük mind az ingerképzés, mind az ingervezetés gyakorlatilag fontosabb zavarait. Az aritmia felismerésére és tisztázására szolgáló klinikai alapvizsgálatok a következők: - a centrális pulzus vizsgálata: a ritmus és frekvencia meghatározása a szíven legalább 1 percig hallgatózva. Különös gonddal figyeljük az I. hangot; ha ennek intenzitása változik, úgy különvált, disszociált lehet a pitvarok és kamrák működése (pl. kamrai tachikardia, teljes a-v blokk); - a radiális pulzus vizsgálata: összevetése a centrális pulzussal frustran (vért nem továbbító) szisztoléról, az ún. pulzusdeficitről tájékoztat; minősége is támpont lehet a ritmuszavart illetően (pl. a pulsus alternans és bigeminia elkülönítésénél stb.); - a juguláris pulzus vizsgálata: a nyakon követjük: egy-egy erőteljesebb lüktetés („ütközési hullám", „cannon-wave") pitvar - kamrai disszociáció, a jobb pitvari és kamrai összehúzódás időbeli egybeesésének jele; - a carotis-masszázs (vagus-ingerlés): diagnosztikai szempontból is igen fontos műfogás gyors ritmuszavarok esetén; - a terhelés: hatása a ritmuszavarra annak változékony (labilis) vagy állandó, rögzült (fix) jellegéről tájékoztat (pl. a szinusztachikardia és paroxizmális tachikardia elkülönítésénél), ill. a klinikai jelentőség megítélésében segít (pl. extraszisztolék esetén).