Gyermekaneszteziológia és gyermekintenzív-terápia [antikvár]

tlőszó Az aneszteziológia és az intenzív terápia az utóbbi évtizedekben az orvostudomány legdinamikusabban fejlődő szakterületei közé tartozik. E fejlődésben meghatározó szerepet játszott az a hatalmas előrelépés, amely a technikai-műszeres színvonal és ellátottság tekintetében ugyanezen időszakban végbement. Az a már-már közhelyszerűen hangoztatott, de igaz megállapítás, mely szerint a csecsemő nem kis felnőtt, hamarosan előrevetítette az ezen két szakterületből kialakuló újabb szubdiszciplínák létrejöttének szükségességét, nevezetesen a gyermekaneszteziológia és a gyermekintenzív-terápia, mint önálló szakterület megjelenését. A fejlődés, a növekedés, a gyermekek életkorával összefüggő anatómiai, élettani és kórélettani jellegzetességek, azoknak a felnőttekétől eltérő volta miatt, az 1960-as évektől kezdve egyre markánsabban látszott, hogy ki fognak alakulni a súlyosan beteg gyermekek ellátására specializálódott intenzív osztályok (Göteborg, 1965), és ezzel gyakorlatilag párhuzamosan - ugyanolyan ellentmondásosan, a mai napig tartóan sok vitát, kétkedést, nézet-összeütközést produkálva, mint a gyermekintenzív osztályokkal kapcsolatban - megkezdődött az elsősorban újszülöttekkel, csecsemőkkel, gyermekekkel foglalkozó aneszteziológusok bizonyos fokú szakmai elkülönülése is. E világszerte nyomon követhető tendencia számos olyan kérdést, vélt vagy valós problémát vetett fel, melyeket megválaszolni nagyon nehéz, talán nem is lehet (de nem is biztos, hogy szükséges). Teljes nézetazonosság csak egy kérdésben - szerencsére a legfontosabb kérdésben - van, a súlyos állapotban, életveszélyben lévő gyermekeket azok kezeljék, akik erre a legfelkészültebbek, legnagyobb gyakorlatuk van, és olyan osztályon, részlegen kezeljék, ahol az életben tartáshoz és gyógyuláshoz minden technikai eszköz, gép, műszer az elérhető legmagasabb színvonalon rendelkezésre áll. Ugyanez vonatkozik természetesen a betegek altatására és postoperativ ellátására is. Könyvünkkel igyekeztünk egy olyan vezérfonalat adni a kollégáknak, amelyet bizton használhatnak nap mint nap a műtőasztal vagy a betegágy mellett. Elsősorban gyakorlati kérdésekkel foglalkoztunk, e mul-tidiszciplináris szakma elméleti hátterének részletes taglalásától eltekintettünk. Olyan összeállítást szerettünk volna közreadni, melyet eredménnyel forgat nemcsak a gyermekaneszteziológus és az intenzív orvos, hanem hasznos segédeszköz az általános gyermekgyógyászok, aneszteziológusok, gyermeksebészek, fül-orr-gégészek, szemészek, ortopéd szakemberek számára is. Törekedtünk arra, hogy az egyes fejezeteket az adott terület megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkező szakembere írja, emellett természetesen felhasználtuk a külföldi szakirodalom legújabb eredményeit is. Igyekeztünk olyan szerkesztési elveket, felépítést alkalmazni az egyes fejezeteken belül is, amely - a külföldön e témakörben kiadott kézikönyvekhez hasonlóan - lehetővé teszi a gyors tájékozódást, algoritmusokkal segít a teendők sorrendiségének megítélésében, felsorolja a ma alkalmazott legfontosabb diagnosztikus és terápiás elveket, lehetőségeket, és a betegségek kimenetelét illetően tájékoztatást ad. Számunkra nagy kihívást, sok-sok izgalmat, munkát, ugyanakkor végtelen örömet jelentett e - a magyar nyelvű szakkönyvek között hiánypótló - mű megírása, összeállítása. Szeretnénk, ha könyvünk hozzájárulna a különféle újszülött-, csecsemő- és gyermekkori műtétek eredményességéhez, a legsúlyosabb betegek gyógyításához, ugyanakkor nehéz, de csodálatosan szép szakmánk művelőinek is megfelelő biztonságérzetet tudna nyújtani. A szerkesztők és a szerzők