Halálos bizalom [antikvár]

Az ORVOS VALLOMÁSA h a valaki egyszer az orvosi pályára lép, többé nem tud kiszállni. Nem azért, mert bárki is kényszerítené erre a munkára, hanem egyszerűen azért, mert ez hivatás, és nem munka. Képtelen cserbenhagyni azokat az embereket, akik számítanak rá. Egy orvos életének szerves része mások segítése, és fantasztikus érzés, amikor ez igazán sikerül. Az a nehéz, amikor nem tudunk segíteni. Amikor le kell ülni a beteggel vagy a családdal, és elmondani az elmondhatatlant, azt, hogy a tudományunk itt már hatástalan. Természetesen, az orvos fájdalma semmiség azok fájdalmához képest, akik szenvedő alanyai egy ilyen szituációnak. Orvosként sajnos a kelleténél jóval többször szembesültem azzal, hogy szakmám bizony komoly korlátok között működik. Vannak kollégák, akik ezt elfogadják. „A tudomány itt jár; ez még gyógyíthatatlan; mindent megtettünk; ennyire futotta." Más kollégák nem tudnak napirendre térni a korlátok felett. Nekem sem megy. Gyerekkora óta ismerem Budai Pétert. Pontosan tudom, hogy 2008-ban micsoda kálvárián mentek keresztül, amikor a bátyja megbetegedett, és azt is, hogy milyen érzés lehetett tehetetlenül átélni a tragédiát.