Inzulinanalógok [antikvár]

Amikor az 1980-as évek elején megjelent hazánkban az első humán inzulin sokan azt hittük, hogy ez a csúcs, az inzulin kliniko-farmakológiájában. Hiszen az emberi inzulinnal azonos kémiai szerkezetű molekulánál jobbat már aligha lehet előállítani. Természeteseit tévedtünk, kiderült, hogy az inzulint alkotó; peptidláncokon történő manipulációk alaposan megváltoztatják a hatás beálltának idejét az inzulinok hatásának kinetikáját. Az inzulin B-láncán történő aminosav-manipulációk azt eredményezték, hogy ezek az analógok sokkal gyorsabban disszociálnak di-, ill. monomer inzulinokká, azaz gyakorlatilag azonnal felszívódva kerülnek a keringésbe. Az ultragyors hatású inzulinokkal a betegek életminősége tovább javult, életmódjuk rugalmasabbá vált, beteljesült a régi kívánság, nem az életet adaptáljuk az inzulin beadásához, hanem fordítva. A jelenlegi könyv kitűnően foglalja össze az inzulinanalógok alkalmazásának javallatait a mindennapi klinikai gyakorlat aspektusából, de egyúttal élvezetes áttekintést nyújt az inzulinkezelés történetéről, az analógok bevezetésétől várható további előnyökről, ugyanakkor kritikusan elemzi az analógok széles körű alkalmazását. A szerzők felhívják a figyelmet, hogy ezen készítmények széles körű bevezetése önmagában még nem jelent feltétlenül sokkal jobb anyagcsere-állapotot. Elcsépelt ugyan az a fordulat, hogy ez a könyv „hézagpótló", mégis, nem tudom mellőzni e jellemzést. Inzulinanalógokról összefoglaló munka magyar nyelven eddig még nem jelent meg, jóllehet e készítményeket egyre nagyobb számban alkalmazzuk, nem biztos, hogy mindig megfelelő indikációk alapján, megfelelő módon. Ezért is üdvözlendő ennek a monográfiának a megjelenése. A szerzők a hazai (és az európai) diabetológia jól ismert szaktekintélyei, akik tapasztalattal is rendelkeznek e téren, tehát szakmai hitelességükhöz kétség sem férhet.