Pavlov válogatott művei [antikvár]

Részlet a kötetből:IVAN PETROVICS PAVLOV ÖNÉLETRAJZARjazan városában, az 1849. évben születtem papi családban. Középiskoláimat a helyi lelkészi szemináriumban végeztem. Hálával gondolok reá vissza. Néhány kiváló tanárunk működött itt; egyikük, Feofilakt Antonovics Orlov lelkész, valóban magasrendű, ideális jellemű ember volt. Azoknak az időknek a szemináriumaiban (nem tudom, azután is) lehetséges volt az - ami annyira hiányzott a rossz emlékezetű Tolsztov gimnáziumban - hogy a diák egyéni szellemi hajlamait követhette. Lehetséges volt, hogy valaki gyenge legyen az egyik tárgyból és kiemelkedő egy másikból - és ez az egész idő alatt nemcsak, hogy semmi kellemetlenséggel nem fenyegetett, hanem épen ellenkezőleg, azt az alapbenyomást idézte fel bennünk, hogy talán tehetségesek vagyunk, A hatvanas évek irodalmának, elsősorban Piszarevnek hatása alatt szellemi érdeklődésünk a természettudomány felé fordult, és közülünk sokan - így én is - elhatároztuk, hogy az egyetemen a természettudományokat fogjuk tanulmányozni. Az 1870. évben a pétervári egyetem hallgatója lettem, a fizikai-matematikai fakultás természettudományi osztályán. Ebben az időben fénykorát élte ez a kar. Egész sor tudományos tekintélyű és kiemelkedő előadóképességű tanárunk volt. Főszakként az állatfiziológiát választottam, kiegészítő szakként a kémiát. Valamennyi fiziológushallgatóra óriási benyomást gyakorolt Ilja Faggyejevics Cion tanár. Egyenesen megdöbbentett minket az a mesteri készség, amellyel a legbonyolultabb fiziológiai kérdéseket egyszerűen előadhatóvá tette, valamint az a valósággal művészi mód, ahogyan a kísérleteket vezette. Több ilyen tanárral egész életemben nem találkoztam. Első fiziológiai munkámat vezetése alatt végeztem. Miután a természettudományi jelölt fokozatát elnyertem, 1875-ben három félévre átmentem az Orvosi-Sebészeti Akadémiára. Nem az volt a szándékom, hogy orvos legyek, hanem, hogy az orvosdoktori fokozat alapján később fiziológiai katedrát nyerhessek. Az igazság érdekében hozzá kell tennem, hogy ez a tervem akkoriban még egészen álomnak látszott, mert rendes tanárságra akkoriban még mint rendkívüli, valószínűtlen dologra gondoltunk.