Társadalom és személyiség [antikvár]

Tisztelt Olvasó! Nem könnyű olvasmányt ajánlok Önnek. E könyv lapjain együtt olvashatók mozgássérült emberek benyomásai saját sorsukról és tudományos igényű megállapítások. Magam ötven éve járom a mozgásfogyatékos emberek rehabilitációjának rögös útját. Igyekszem megismerni a mozgásfogyatékosságból adódó problémák gyökerét, lényegét, megkülönböztetni a vélt és valós értékvesztést, feltárni mindazt, amit a mozgáskárosodás épen hagyott. Újból és újból megkísérlem felismerni azokat a célokat, amelyek kellő megfontoltsággal kitűzhetők és elérhetők. Sokáig mindebben egyedül éreztem magam, mint ahogyan ma is számos sorstársam érzi úgy, hogy súlyos problémáival magára hagyott. Az 1970-es évek közepe óta a magyar mozgássérültek mozgalmának aktív tagjaként már sokakkal együtt, egyre szervezettebben és hatásosabban folyik a feltáró munka, hogy megismerhessük a mozgáskorlátozottság által meghatározott életvitel és életminőség legfontosabb elemeit, a korlátokat, azok eltávolításának módjait. Az emberiség fejlődése során sokat változott a társadalom magatartása a fogyatékos emberekkel szemben. Míg az ókori Spártában elpusztították a kemény katonai szolgálatra alkalmatlannak látszó gyönge csecsemőt, addig a középkorban, különösen a kereszténység szellemi befolyása alatt - ha a világtól elzártan is - gondoskodtak testi és lelki szükségleteik kielégítéséről. Az ipari forradalom nyomán a termelésben egyre kevésbé volt szükség a nyers fizikai erőre. Megszületett a felismerés, hogy a fogyatékos emberek rehabilitálhatók, beállíthatók a termelésbe. Nyugat-Európa jóléti társadalmaiban az elmúlt évtizedekben zömmel megoldódtak a fogyatékosság okozta szociális problémák, fejlett rehabilitációs rendszerek alakultak ki. Ennek eredményeként egyre inkább utat tört magának az a felismerés, hogy a fogyatékosság ma már nem szociális, nem rehabilitációt érintő probléma, hanem az érintettek emberi és állampolgári egyenjogúságát meghatározó kérdés.