Tettedre hívás [antikvár]

ELOSZO Az ember rohan napi teendői után és este holtfáradtnak érzi magát. Pedig, csak testi és lelki teljesí-tólíépességének aktuális kapacitását vette aznap igénybe. A mókuskerék pörög tovább, míg nem figyelmeztet valami fájó s zavaró jel: itt az egészség határa. Olyan ez, mint amikor az óceán végtelenségét sem annak közepén, hanem annak partjainál lehet érzékelni igazán. A partvonal kizárólag ott és akkor átélhető. Ennek a végtelen partvonalnak a határán járt e könyv egyik hőse, Pálffy Gyöngyike és nyomában a többi főszereplő, férje Szabó László, Hajnalka és Judit, a gyermekeik, akik a reggeli fürdetéstől, az este tíz órás villanyoltásig mellette voltak a kórteremben. Furcsa partvonal volt ez. Ahonnét még félálomban, a hétköznapi létbe sem visszaocsudva is lehet telefonálni. És csengett a telefon. Szabó László hívott, hogy felesége indulni készül a túlpartra. A reménytelen beszámolót az intenzívszoba gépeinek háttérbe szűrődő sípolásai tették félelmetesen élővé. A halál vált hirtelen élővé. Beszédjéből kivettem, hogy nem a betegségre haragszik, hanem azokra, akik az ellene való harcban lettek volna hivatottak segíteni. Nem szokványos műhibát említett. Rossz kezelést, figyelmetlenséget, hanyagságot, ami lassan mind-mind közrejátszott neje elvesztésében. Régóta ismerem Szabó Lászlót, kemény ember, nem hagyja annyiban a dolgot. Közhivatalnokként hitte, hogy amint havonta pontosan levonták illet-