A szív és a nagyerek veleszületett fejlődési rendellenességei [antikvár]

ELŐSZÓ Korábban a congenitalis vitium megállapítása pesszimista mellék-értelemmel bírt: a hiba többnyire nem állapítható meg pontosabban és a betegen segíteni nem lehet. Az utolsó évtizedben ismereteink lényegesen átalakultak. Több tényező együttes hatására következett ez be. Számos már régebben ismert vizsgálati lehetőséget (röntgen, angiokardiographia, szívkatheterezés, vérnyomásmérés a nagyerekben és egyes szívrészekben, meghatározás a keringés különböző helyein stb.) rendszeresen alkalmaztak a szív fejlődési hibáinál; ezek eredményeinek gondosabb értékelése s egymással való összehasonlítása két elvileg új eredményhez vezetett. Az egyik, lehetővé vált a congenitalis vitiumok nagyobb részénél az anatómiai hiba pontos megállapítása in vivo. A másik, nem kevésbbé fontos, elemezni lehetett, hogyan változik meg a keringés különböző anatómiai körülmények között. Emlékeztet ez arra, hogy a szív és a nagyerek normális anatómiai adataiból sem adódott magától, hogy van vérkeringés és milyen módon történik az. Physiológiai megfigyelések és kísérletek vezettek a vérkeringés felfedezéséhez. A veleszületett szívbajok postmortális anatómiai ismerete magában véve nem hozta annak teljes felismerését, hogyan változik meg a keringés és ennek milyen további kórélettani következményei vannak. Utóbbi elméleti jelentőségűnek látszik, pedig éppen ez tette lehetővé a gyógyító műtéti eljárások jelentős részének kidolgozását. A mellkasi, különösen az érsebészet technikai fejlődése előfeltétele volt, hogy a diagnosztikai megfigyelések és a kórélettani meggondolások eredményeit a gyakorlatba át lehessen vinni. Dr. Fonó Renée és dr. Littmann Imre — a hiányos felszerelés ellenére — bámulatosan gyorsan beállították a nálunk eddig nem alkalmazott vizsgálati és műtéti eljárásokat, azzal az eredménnyel, hogy a diagnosztikus eljárások rutinszerűleg mennek s a magyarországi első eredményes szívműtéteket már 1949-ben el lehetett végezni. A vizsgálatok és a műtétek a II. sz. gyermekklinikán, az állatkísérletek és műtétek a János-kórházban és a III. sz. sebészeti klinikán történtek. Kívánatos, hogy ezek a vizsgálati és műtéti eljárások elterjedjenek, mert a congenitalis vitiumokon kívül a belgyógyászati és sebészeti betegségek egész sorában szükséges az alkalmazásuk. Dr. Fonó Renée és dr. Littmann Imre szép munkája, azt hiszem, hathatósan előmozdítja, hogy szélesebb orvosi körök behatóbban megismerkedjenek a kérdéssel. PETÉNYI GÉZA