A tüdőbetegségek [antikvár]

Részlet: A tüdőt sajátos funkciója, felépítése, keringési viszonyai sokféle expozíciónak teszik ki, ezért vizsgálata alkalmával ezekre a tényezőkre tekintettel kell lennünk. Ismernünk kell ezeket a sajátos viszonyokat és normális működéseket, anatómiai és funkcionális szituációkat ahhoz, hogy a kóros folyamatokat felismerhessük. 1. A TÜDŐ FELÉPÍTÉSE receptorok A tüdő szerkezetének és elhelyezkedésének klasszikus anatómiai leírását kiegészítették az újabb klinikai és kórélettani megfigyelések és az ultrastruktúra elemzései. A s e g -m e n t u m kórtani és sebészeti egység lett. Az obstruktiv emphysema kórélettani egységének a"primaer lobul u s"-t vagy "a c i n u s"-t tekintjük a bronchiolus terminalisszal együtt, mert ezen belül játszódnak le az alapvető ventillációs, majd a keringési károsodások következményes tüdőpusztulással. Az elektronmikroszkóp az alveolaris falról mondott ujat, míg az experimentális pharmacologia az alfa- és bétareceptorok különbségére irányította a figyelmet. Nem kevésbé izgalmas anatómiai felfedezés a glomus pulmonale létezése. Az anatómiából itt csak olyan alapvető tényeket érdemes kiemelni, amelyeknek ismerete a klinikus mindennapi munkájához szükséges. anatómia A jobb tüdő három lebenye (lobus superior, medius és inferior a tüdő egész súlyának 54 %-át képviseli, és a légcserében is többet teljesít a bal tüdőiéinél. A klinikai gyakorlatban a segmentumokat főleg számmal jelöljük úgy, mint a hozzájuk tartozó hörgőket. Ez a jobb oldal esetében: tüdőlebenyek I. a felső lebeny (lobus superior) segmentumaí: 1. s. apicale; 2. s. posterius (ismertebb neve: s. subapicale), , 3. s. anterius (pectorale); II. a középső lebeny (lobus medius) segmentumai: 4. s. laterale; 5. s. mediale; HL az alsó lebeny (lobus inferior) segmentumai: 6. s. basale-apicale (Fowler); 7. s. basale-mediale (paracardiale); 8. s. basale-anterius; 9. s. basale-laterale; 10. s. basale-posterius.