Az emésztőszervek betegségeinek kórisméje és gyógyítása [antikvár]

Négy nyugodalmas, a fejlődés hangulatában teljesített, eredményes munkával teli évtizedet engedett boldogult Atyámnak a sors arra, hogy mint iskola-alapító klinikus a rábízott klinika szinvonalát tanítványainak gondos kiválasztásával és nevelésével emelje. Ezen folytonosan megújuló kör kis tagja lehettem magam is és mikor Atyám nyolcvanadik életévének elérésekor nyugalomba vonult és akkor a III. sz. Belklinika vezetése reám bízatott, abban a ritka szerencsében lehetett részem, hogy tanszékem segédszemélyzetét Atyám és Mesterem klinikáján volt munkatársaim között válogathattam össze, emberek között, akiket jól ismertem, akiket egymással és velem közös munkában töltött évek sora kötött össze. Igy lett klinikám első adjunktusa Bálint Rezső. Mikor azután tehetségének és szorgalmának sikerei tanszékhez juttatták, intézeteinket a mult sokkal erősebben kötötte össze, mint ahogy az párhuzamos tanszékek között szokott lenni. Ez a körülmény szolgáljon magyarázatul annak, hogy mikor Bálint Rezső egyik legkedveltebb tanítványa arra kér, hogy könyvéhez elhunyt mestere helyett néhány bevezető szót írjak, azt mint közös iskolánknak súlyos betegségéből magamhoz tért legöregebb tagja, örömmel teszem. Rosenthal Jenő könyve különösen két szempontból érdemel figyelmet. Tanulságot tesz arról a nagy alaposságról, amellyek az oly rövid idő alatt elárvult "Bálint klinika" és annak kötelékében a szerző hivatásának élt; a jelen mű e munkásság folytatását és betetőzését képezi és tanuságot tesz arról az önállóságról is, amellyel ez a sajátos, oly rövid életű klinika dolgozott. Az önállóság járulékaihoz tartozik, hogy - bár kockázattal is jár - kibírja a kritikát, járulékok, amelyek sokszor terhet jelentenek és amelyeket a szürke sablónszerűség elkerül. Rosenthal könyve nem tartozik ezen utóbbiak közé. Saját útjain jár, mint nagy tapasztalatú klinikus, témája körében sokszor mint önálló kutató és saját útjain jár mint tanító is.