Májpatológia klinikusoknak [antikvár]

Prológus. Kiknek szól ez a könyv? Mi indított a megírására? Aki kezébe veszi ezt a munkát, annak érdeklődését először feltehetően a könyv cime fogja felkelteni. Ehhez valószínűleg egy kérdés csatlakozik, ami valahogy így szól: Hogy jön egy patológus ahhoz, hogy klinikusoknak írjon monográfiát a májbetegségek patológiájáról? A válasz egyszerű. Ez a patológus különböző munkahelyeken évtizedeken át szorosan működött együtt számos, különböző májbetegségekkel foglalkozó kitűnő klinikussal, megismerte problémáikat, mentalitásukat és a patológussal szemben támasztott igényeiket. Rájött azonban arra, hogy a hétköznapok során felmerült kérdések megbeszélésekor mindkét félnek elég gyakran vannak szemléleti és értelmezési gondjai. Tudott, hogy számos kiváló klinikai hepatoló-gus írt, illetve szerkesztett remek, igen részletes, néha két kötetes hepatológiai könyveket [1, 3] belgyógyász kollégáinak, amelyeket jómagam is haszonnal forgattam. Ezeket azonban általában vagy csak a munkahelyen, vagy otthon lehetett használni, mert súlyuk miatt ezeket elég nehéz volt valakinek magával vinnie. Fordítva is igaz a dolog, hiszen nagyhírű hepatopatológusok tettét ezt saját szakmájuk patológusaival [2]. így azonban mindenki a saját szemszögéből világított meg problémákat, de amikor klinikopatológiai kérdésekre került sor, akkor akadtak bőven ilyen-olyan gondok. Ha ezeket meg lehetett beszélni személyesen, úgy minden rendben ment, de sajnos nem mindenütt dolgoznak együtt ilyen összeszokott „párosok". A 20. század második fele a diffúz májbetegségek klinikopatológiai diagnosztikáját és szemléletét tekintve mai szemmel a hepatológia igen sikeres és klasszikus „hőskora" volt. Ekkor alakultak ki hosszú éveken át együtt dolgozó, felnőttekkel foglalkozó klinikus-patológus „párosok". Munkájuk részben ismereteinket gyarapította és formálta, részben iskolákat teremtett. Közülük sajnos néhányan már eltávoztak. Csak néhány név (elöl a klinikusok) külföldről. Egyesült Államok: Schaffner és Popper, Egyesült Királyság: Sherlock és Scheuer, Németország: Wepler és Wildhirt. Hazánk kis ország és mégis a 20. században, a vaktűbiopszia időszakában a fővárosban és vidéken, klinikákon és kórházakban viszonylag sok belgyógyász és patológus végzett igen hasznos és eredményes hepatológiai tevékenységet. Nálunk is voltak ún. „párosok", akik rövidebb-hosszabb ideig dolgoztak együtt. Mivel nem tudnék biztosan mindegyikükről szólni és közülük szerencsére többen ma is élnek, ha nem is aktívak már, nem szeretném senki érzékenységét sérteni, így elnézésüket kérve, név szerint nem említem őket. Jelen munka nem foglalkozik a csecsemő- és gyermekkori májbántalmakkal. Ezekről legújabban Szőnyi és Tulassay T. igen részletes összefoglaló monográfiafejezete [3, 754—775. old.] áll rendelkezésünkre Schaff professzomő néhány szép mikroszkópos felvételével illusztrálva. E helyen azonban nagy tisztelettel és elismeréssel szeretném megemlíteni két, csecsemő- és gyermekkori májbetegségekkel foglalkozó kiemelkedő kollégánkat, akik Pécsett, a Megyei Kórházban működtek. Közülük a klinikus Péley Iván volt, patológusként néhai Prof. Kádas István főorvos állott mellette. Ők több ezer biopsziát végeztek, illetve értékeltek együtt, és igazi „párost" alkottak. Kitüntetettnek érzem magam, hogy mindkettőjükben nemcsak kollégáimat, hanem barátaimat is tisztelhettem. A hepatológia ma már a belgyógyászat külön részterülete. Több éve látnak napvilágot különböző nyelvű, sok szerző bevonásával megjelenő, szerkesztett kitűnő kézikönyvek, amelyek azonban egymáshoz szerkezeti és tartalmi szempontból nagyon hasonlítanak. A multidiszciplináris megközelítés óhatatlanul ismétléseket eredmé-