Gyermekgyógyászati Útmutató 2003. [antikvár]

A Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium szakmai megfontolások alapján és belső indíttatástól vezérelve 2001-ben elhatározta, hogy kidolgozza a gyermekgyógyászati szakma diagnosztikus és terápiás irányelveit. A teljes munkafolyamat részeként most megjelenik a Gyermekgyógyászati Útmutató 2003 kötet, mely a harmadik a sorozatban. Az olvasó most a leggyakoribb kórképek és tünetek új gyermekorvosi irányelveit tarja kezében. A 2001-ben és 2002-ben közreadott leggyakoribb gyermekkori kórképeket és tüneteket összefoglaló Útmutató fogadtatása és sikere minden előzetes várakozást felülmúlt. Bár a Magyar Gyermekorvosok Társasága nyilvántartásában szereplő összes gyermekorvos megkapta a kiadványt, százával érkeztek olyan kérések, amelyek jelezték, hogy további igény mutatkozik az Útmutatóra, a jelen kötetben közreadott új irányelvek összeállítására. A Kollégium a szakmai ajánlások/protokollok kidolgozását azért tartja fontosnak, mert ezáltal gyorsan áttekinthető, könnyen kezelhető, diagnosztikus algoritmusokat tartalmazó, elfogadott terápiás sémákat bemutató segédeszköz áll a beteg gyermekeket kezelő hazai orvosok rendelkezésére. A Kollégium meg van győződve arról, hogy a gyermekgyógyászat korszerű műveléséhez szükséges ismeretek megtalálhatók az idegen nyelvű és hazai kézikönyvekben. Az irányelvek gyűjteménye ezen a téren tehát nem nyújt többet. Mégis hasznos lehet egy ilyen összeállítás, mert magyar nyelven íródott, és a gyakorlati orvostudomány műveléséhez ad standardizált segítséget. Az orvosi protokollok használatának elterjedése tehát sematizálja a diagnosztikus és terápiás tevékenységet. Ez azonban nem baj, hiszen a standardizálás a szakmai minőségjavulását is eredményezi. Használatának előnye az, hogy az adott kórképben leírt diagnosztikus és terápiás protokollok hatékonyabb gyógyítómunkát eredményeznek. A hangsúly az irányelveken van, és nem a protokollon. A protokoll ugyanis szigorú leírását adja valamely tevékenységnek, s feltételezi, hogy az attól való eltérés az eredményességet károsan befolyásolja. Ugyanez nem igaz a diagnosztikus és terápiás irányelveket magukba foglaló orvosi „protokollokra". Amennyiben a protokoll kifejezést használjuk, úgy feltételeznünk kell, hogy azok átlagos kórképekre íródtak. Minthogy átlagos kórkép és tünet csak a tankönyvben létezik, az irányelvektől való eltérés lehetőségét a Kollégium elismeri és a szakma biztosítja. Ezt a betegek egyedi jellege és a betegségek sokszínűsége indokolhatja. Az orvosi protokolloktól való eltérés egyben az orvosi tevékenység szabadságát is biztosítja. Mégis, az orvosi munka minőségi kontrollja csak úgy valósul meg, ha az irányelvektől való eltérés minden esetben szakmailag megalapozott és kellően dokumentált. Ez a gyűjtemény a Kollégium által elfogadott leggyakoribb hazai gyermekgyógyászati kórképek és tünetek orvosi protokolljait tartalmazza. Nem foglalja magába a gyermekeket kezelő szakmák (pl. gyermeksebészet) kollégiumainak ajánlásait. Az Útmutatót a Kollégium tagjain kívül a legkiválóbb hazai gyermekorvosok írták és lektorálták. Őszintén remélem, hogy az irányelvek hasznos segítséget nyújtanak a beteg gyermekek gyógyításával foglalkozó kollégák számára. / Kérem, fogadják szeretettel a Gyermekgyógyászati Útmutató 3. kötetét!