Bővebb ismertető
Amiért a könyvet írtuk
Élete első szakaszában minden gyermek esetében kiemelkedő szerepe van a családnak. A csecsemőnek, a kisgyermeknek a család a nevelés kizárólagos színtere. Nem akkor kezdődik a nevelés folyamata, amikor a gyermek már „okos „ beszélni lehet vele" hanem sokkal előbb, amikor idegrendszere képessé válik arra, hogy bizonyos ingereket „felfogjon (mint tudjuk, a testfelületet érő, a mozgásos és a hallási ingerek az első ilyen benyomások). Már a magzati életben történik ilyenfajta tapasztalatszerzés, ez folytatódik a csecsemő életében, egészen felnőttkorig, sőt azon túl is. A csecsemő nem „ tudja ", mi történik vele, körülötte, nem érti szokásaink lényegét, csak megéli őket rendszerességükben, megszokja, s majd el is várja. Ugyanakkor ő is aktív, anélkül, hogy ilyen szándéka lenne. Reagál arra, ami benne és vele történik, ezt kellemesen vagy kellemetlenül éli meg, eszerint sír vagy élénkül fel, mosolyog vagy ad hangot. Valamivel később nyúlni fog szülőjéért, az ismerős tárgyért, mert az az ingeregyüttes, amivel rendszeresen kellemes élménye van, közelítő reakciót hoz létre nála. Egy váratlanul megjelenő, még nem ismerős ingeregyüttes (idegen személy vagy például háziállat) viszont negatív, kerülő reakciót - sírást, kalimpálást, kapaszkodást - vált ki. A szülők idővel könnyen kiigazodnak csecsemőjük viselkedésében, megértik, s válaszolnak rá. Így alakulhat ki a meghitt szülő-gyermek kapcsolat, melyet a kölcsönös „mi ismerjük egymást" élmény tesz intimmé, örömteljessé.