Bővebb ismertető
Átkötött példány nyl-kötésben. A szövegben több helyen ceruzás aláhúzás, lapszéli jelölés.
A hévízi Állami Gyógyfürdőkórház most megjelenő Évkönyve a kórházban dolgozó és a kórházat patronáló orvosok sokoldalú tudományos érdeklődéséről és felkészültségéről tanúskodik. Pedig nem is olyan nagyon távoli múlté még az az idő, amikor a „fürdőorvos" a közvélemény és az orvosok körében nem sok megbecsülésnek örvendett - munkáját valamiféle sarlatánkodásnak tekintették, kétségbe vonták orvosi, tudományos felkészültségét. Ha ezt az általánosítást egyes kitűnő orvosok (mint pl. éppen a hévízi dr. Schulhof Vilmos, aki a reumatológia és balneológia jeles művelője volt) személyével kapcsolatban igazságtalannak is kell mondani, mégis el kell ismerni, hogy a gyógyhelyek orvosainak, a „fürdőorvosoknak" régebbi negatív értékelése általában nem volt alaptalan. De vajon mi volt az oka ennek? Vajon valóban az orvosok hibája volt-e ez? Ha arra gondolunk, hogy milyen más jellegűek voltak gyógyfürdőink, gyógyhelyeink a felszabadulás előtt, mint ma, és mennyire megváltozott az azokat igénybe vevő közönség is, akkor kézenfekvő, hogy az ott dolgozó orvosok munkájában, tudásában, érdeklődésében bekövetkezett változásokat összefüggésbe hozzuk az előbbiekben bekövetkezett változásokkal. Az egyes vállalkozók magántulajdonában álló gyógyfürdőket tulajdonosaik nyilván nem azért üzemeltették, hogy a tudomány fejlesztését szolgálják, hanem hogy minél gyorsabban, minél nagyobb haszonra tehessenek szert. Ennek érdekében az alkalmazásukban álló orvostól semmi azt kívánták, hogy magas tudású, lelkiismeretesen dolgozó, új utakat kereső orvos legyen, hanem hogy - néha akár egészségi állapotuk, gyógyulásuk rovására is - a fürdővendégek személyes kívánságainak kiszolgálója legyen.